Foci

Újpest: lezárult a Pollák-ügy

A Újpest FC hivatalos közleményben tudatta, hogy Pollák Zoltán továbbra sem készül az első csapattal, de a klub játékosa marad.

A védő múlt héten nyilatkozott úgy a sportnapilapnak, hogy a klub rendre késve, vagy egyáltalán nem fizet a játékosainak, így volt, mikor éhesen lépett pályára. Pollák Zoltán aztán azt is elárulta, hogy az Újpest FC kirúgta őt.

Az egyesület akkor közleményben cáfolta a labdarúgó állításait, a kirúgásával kapcsolatban pedig Bartha Csaba ügyvezető igazgató több platformon is hangoztatta, hogy nem kirúgva lett, „csak” felmentették az edzések látogatása alól.

 

Az Újpest kedden újabb közleményben tudatta, hogy a hét elején minden nyitott és vitatott kérdés megválaszolásra került a felek közt, így a Pollák-ügyet lezártnak tekinti a klub.

Az Újpest FC közleménye
A hétfői és a mai napon minden, eddig nyitott, vitatott kérdés megválaszolásra került Pollák Zoltán és az Újpest FC között. A játékos teljes egészében megkapta járandóságait, amiről nyilatkozatot is tett a klub felé, így Pollák Zoltán felé továbbra sincs semmilyen elmaradása az Újpest FC-nek. Pollák Zoltán szerződését a klub nem bontotta fel, amely továbbra is 2013. nyaráig van érvényben.
Pollák Zoltán súlyos fegyelmi vétsége miatt az Újpest FC vezetősége úgy döntött, hogy a játékos határozatlan ideig sem az első, sem a második csapat edzéseit nem látogathatja. A játékosnak a szakmai stáb a hét minden napján külön foglalkozást tart, ezzel is biztosítva a játékos sportszakmai fejlődésének lehetőségét.
Az üggyel kapcsolatban az Újpest FC-nek további közlendője nincs, a „Pollák-ügyet” lezártnak tekinti.

Hír még a klub háza táján, hogy Ferne Snoyl személyében holland balhátvédet tesztel a lila-fehér együttes. A focista a Feyenoord csapatában debütált a holland élvonalban, majd megfordult a Den Bosch, a NEC Nijmegen, a Waalwijk és a skót Aberdeen gárdájában is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik