Foci

Gálázott a Real, nagyot koppant a United

A Manchester United hazai pályán, 2-0-s előnyről játszott 3-3-as döntetlent a Bajnokok Ligájában.

Az A csoport küzdelmeivel élő, szöveges közvetítésünkben is foglalkoztunk, míg a B jelű négyesből az Inter már letudta moszkvai vendégjátékát, a milánóiak 3-2-re nyertek Oroszországban. A két hete nagy meglepetésre Olaszországban diadalmaskodót Trabzonspor a Lille-t látta vendégül, a török beugró pedig újabb meglepő eredményt ért el azzal, hogy Colman hajrábéli büntetőjével pontot tudott rabolni a gall bajnoki címvédőtől.

A C csoportban sokáig érett az egész második forduló legnagyobb meglepetése, mivel a Basel Manchesterben tréfálta meg a Unitedet. Történt, hogy a vörös ördögök bő negyedóra alatt kétgólos előnyre tettek szert, Danny Welbeck duplázott. Úgy tűnt, hogy ez egy sima meccs lesz, azonban a két Frei két perc alatt egyenlíteni tudott, majd Alexander büntetőből a vezetést is megszerezte. A végén aztán Young értékesítette Nani passzát, így egy pontot meg tudott menteni Sir Alex Ferguson legénysége.

A gólok:

A Benfica mindeközben Cesar góljával minimális, ám megérdemelt győzelmet aratott az Otelul Galati vendégeként.

A D csoportban a Real Madrid lefocizta a pályáról az Ajax Amszterdamot. Ehhez képest az első gólig a 25. percig kellett várni, Cristiano Ronaldo szerezte meg a vezetést. A félidő vége előtt aztán Kaká is szerzett egy szép találatot, majd a fordulást követően egy sakk-mattra játszott helyzet után Karim Benzema vitte be a végső löketet. A holland együttes nem nagyon találta a fogást a blancókon, ha el is jutottak a madridi kapuig, akkor ott állt Iker Casillas, akinek volt pár bravúr a tarsolyában.

Ronaldo gólja:

A Lyon pont annyit adott ki magából, ami a három pont megszerzéséhez kellett a Dinamo Zagreb ellen. Gomis és Kone első félidei gólja elegendőnek bizonyult, az OL simán nyerte 2-0-ra.

Eredmények – Bajnokok Ligája, 2. forduló, keddi meccsek
A csoport:
Bayern München – Manchester City 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Gomez (38., 45.)
Napoli – Villarreal 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Hamsik (14.), cavani (17. – 11-esből)
B csoport:
CSZKA Moszkva – Inter 2-3 (1-2)
Gólszerzők:Dzagoev (49.), Vágner Love (77.) illetve Lúcio (6.), Pazzini (23.), Zárate (79.)
Trabzonsport – Lille 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Colman (75. – 11-esből) illetve Sow (31.)
C csoport:
Manchester United – Basel 3-3 (2-0)
Gólszerzők: Welbeck (16., 17.), Young (90.) illetve F. Frei (58.), A. Frei (60., 76. – 11-esből)
Otelul Galati – Benfica 0-1 (0-1)
Gólszerzők: Cesar (40.)
D csoport:
Real Madrid – Ajax 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Cristiano Ronaldo (25.), Kaká (41.), Benzema (49.)
Lyon – Dinamo Zagreb 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Gomis (23.), Kone (42.)
Vlagyimir Putyin hatalmát nem sok minden fenyegeti, ám ezek egyike biztosan Alekszej Navalnij. Az orosz ellenzéki vezető által kiszivárogtatott felvételek szerint az elnöké a világ legdrágább palotája. Ezek a képek rettenetes politikai károkat okozhatnak az orosz elnöknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.