Foci

Rangadók Angiában

A Premier League 5. fordulójában a Liverpool a Tottenham vendége lesz, a címvédő Manchester United az elmúlt idényben ezüstérmes Chelsea-t fogadja.

A Tottenham számára valódi erőfelmérőnek ígérkezik a Vörösök elleni találkozó, Harry Redknapp tanítványai ugyanis az első körben – a londoni zavargások miatt – nem léptek pályára.

A kényszerszünet után a két manchesteri alakulattal, a Uniteddel és a Cityvel játszottak, a papírformának megfelelően vereséget is szenvedtek, a legutóbbi hétvégén magabiztosan nyertek a Wolverhampton vendégeként.

Mivel úgy tűnik, hogy az MU, a City, és a Chelsea kiemelkedik a mezőnyből, így a Tottenham számára a Liverpool és az Arsenal elleni összecsapások lehetnek fontosak, ha ugyanis csak három csapat előzi majd meg a szezon végén a Spurst, akkor a negyedik, Bajnokok Ligája-selejtezős helyet megkaparinthatja.

Hétvégi ellenfele, a Liverpool ugyanakkor egyértelműen kemény ellenfél, még azzal együtt is, hogy az elmúlt körben – meglepetésre – egygólos vereséget szenvedett a Stoke City vendégeként.

A még 100 százalékos Manchester United ontja a gólokat, négy meccsen 18-at szerzett, és csak hármat kapott, ráadásul a Tottenhamet és az Arsenalt már legyőzte.

Az igazi siker persze az lenne, ha a Chelsea-t is verné Sir Alex Ferguson gárdája. A londoni kékek egyelőre tapadnak a két manchesteri riválisra, a United elleni összecsapás a vezetőedzők szempontjából is érdekes lesz: a már-már élő legendának tartott Ferguson először néz farkasszemet a José Mourinho utódjaként emlegetett fiatal portugál trénerrel, Andre Villas-Boasszal.

A sérüléséből felépült, és már edzésbe állt Gera Zoltánt, valamint a kapus Fülöp Mártont foglalkoztató West Bromwich Albion az újonc Swansea vendége lesz, Buzsáky Ákos együttese, a Queens Park Rangers pedig a Wolverhamptonhoz látogat. A kapus Bogdán Ádámot a soraiban tudó Bolton Wanderers a Norwich Cityt fogadja, a korábbi REAC-hálóőr Somogyi Csabát foglalkoztató Fulham pedig az egyelőre hibátlan mérleggel második Manchester Cityt látja vendégül.

Premier League, 5. forduló

Szombat:
Blackburn Rovers-Arsenal 13:45
Aston Villa-Newcastle United 16 óra
Bolton Wanderers-Norwich City 16 óra
Everton-Wigan Athletic 16 óra
Swansea City-West Bromwich Albion 16 óra
Wolverhampton Wanderers-Queens Park Rangers 16 óra

Vasárnap:
Tottenham Hotspur-FC Liverpool 14:30
Fulham-Manchester City 16 óra
Sunderland-Stoke City 16 óra
Manchester United-Chelsea 17óra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik