Foci

Győzött az U20-as labdarúgó-válogatott

A magyar U20-as válogatott Kecskeméten játszotta első meccsét a Regionális Bajnokságban Szerbia ellen.

A sorozatot korábban Alpok-Adria Kupának hívták. A Róth Antal vezette U20-as nemzeti csapat három gólt lőtt és csak egyet kapott a szerbek elleni első, kecskeméti mérkőzésen.

A mieink a Jova Levente (Nacsa Péter, 46.) – Baráth Botond, Izing Martin, Kelemen Dávid, Farkas Márk (Farkas András, 46.) – Windecker József (Banai Balázs 65.), Szakály Attila – Skriba Máté (Vernes Richárd, 76.), Kovács István (Oláh Máté, 91.), Nyilas Elek (Magos Mátyás, 65.) – Ugrai Roland (Vólent Roland, 76.) összetételű együttesben vették fel a versenyt a déli szomszéddal – írja az mlsz.hu oldal.

Az 5. percben Skriba Máté két védőt is lerázott magáról a vendégek 16-osán belül, majd a remek ütemben érkező Kovács Istvánt hozta játékba, aki 8 méterről kapura lőtt, a labda a keresztlécet is érintve vágódott a hálóba. Két perccel később egy labdaszerzés után Ugrai Roland a Skribától kapott labdával indította a leshatáron kilépő Nyilas Eleket, aki 10 méterről helyezett a jobb sarokba.

A fordulás után növelte előnyét a magyar válogatott, az 55. percben Skriba szöglete után Baráth Botond 7 méterről védhetetlenül fejelt a szerb kapuba. A találkozó végén Mile Sankovic lépett ki senkitől sem zavartatva, és 10 méterről a kapu bal oldalába lőtt. Három perccel később Sankovic buktatásáért megítélt büntetőt Caosic nagy erővel lőtte a kapu jobb oldala felé, ám Nacsa Péter látványos mozdulattal hárított, így újabb találat nem született, a mieink 3-1-re megnyerték a mérkőzést.

 

 


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik