Foci

Kaotikus végjátékban mentett pontot a DVTK

A 75. percig szinte semmi sem történt a Paks-Diósgyőr mérkőzésen, utána azonban láthattunk kiállítást, tizenegyest és egyenlítést is.

Pedig az első félidő még viszonylag unalmasra sikeredett, mindössze egy komoly gólhelyzetet láthatott a publikum: Luque küldte rá 25 méterről, de a lefelé csapódó labda a keresztlécen csattant. Pechjére ezt volt az utolsó megmozdulása a mérkőzésen, ugyanis sérülés miatt a frissen igazolt Tisza Tibor váltotta a spanyol légióst.

A szünet után a mezőnyben folyt a játék, a kép kapus szinte labdához sem ért, egészen az utolsó negyedóráig. Bár Rados ekkor sem a játékszert találta el: Hrepkát buktatta a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt, majd kiállította a hórihorgas hálóőrt. Azonban a miskolciak ekkorra már mindhárom cserelehetőségüket kihasználták…

Seydi húzta magára az egyes számú mezt, de nem tudta védeni Montvai büntetőjét (1-0) – nem úgy mint 1998-ban Kiser László a DVTK-Videoton találkozón. A csapatok azonban úgy gondolták, ennyi izgalom még nem volt elég: a 85. percben a paksiak is megfogyatkoztak, Sifter második sárgája után.

A szabadrúgáshoz Budovinyszky készülődött, és 25 méterről célba vette a kaput, de elsőre levágódott a labda, majd másodjára a lábak alatt kilőtte a bal alsót (1-1).

Az hosszabbításban a Diósgyőr még a győzelmet is megszerezhette volna, de Tisza 18 méterről nem találta el a kaput, így maradt az 1-1, amivel egyik csapat sem járt igazán jól.

Eredmény-OTP Bank Liga, forduló
MVM Paks-Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)

MVM Paks: Csernyánszki – Heffler, Éger, Fiola, Báló – Bartha (Hrepka, 68.), Sifter, Sipeki (Szatmári, 36.), Vayer – Kiss (Montvai, 55.), Böde.

DVTK: Rados – Vadász, Gal (Nagy, 46.), Budonovszky, Gohér – Luque (Tisza, 31.), Arze, Abdouraman, Gallardo – Menougong (Pál, 71.), Seydi.

Gólszerzők: Montvai (79.-büntetőből) illetve Budovinszky (85.)

Sárga lap: Sifter (44.), Vayer (59.), illetve Nagy T. (63.), Arze (69.)
Kiállítva: Sifter (85.) illetve Rados (76.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik