Foci

Nagy meccs lehet a svédek elleni 90 perc

Fontos Európa-bajnoki selejtezőt vív a magyar labdarúgó-válogatott este, a Puskás Ferenc Stadionban.

Nem használjuk a sorsdöntő jelzőt a svédek elleni péntek esti mérkőzésre, mert már elhasználtuk jó pár alkalommal. A találkozó tétje, hogy a mieinknek megmaradjon a matematikai esélye a továbbjutásra, azaz a második hely megszerzésére.

Merthogy az E-csoportból kiemelkedik Hollandia, őket nem lehet beérni, ellenben a második helyért még nagy bravúrral és szerencsével megküzdhet Egervári Sándor csapata. A csoportban a magyar válogatott épp a svédekkel kezdett 2010 szeptemberében, akkor 2-0-ra nyertek az északiak.

Következett a Moldova elleni 2-1-es, a San Marino elleni 8-0-s, és a finnek elleni idegenbeli 2-1-s siker. Idén márciusban aztán a kettős meccs a hollandokkal (0-4, 3-5), hogy aztán újra a miniállam következzék és idegenben egy 3-0-s siker.

A svédek ellen 2-0-ra kaptunk ki az első meccsen:

Ezen a találkozón gyűjtötte be harmadik sárga lapját Juhász Roland, aki így eltiltás miatt nem áll rendelkezésre, csakúgy, mint Vanczák Vilmos, a Sion légiósa. Hiányzik Gera Zoltán, akit már vár új klubja, a West Bromwich Albion a következő bajnoki mérkőzés keretébe. Szalai Ádám januárban, a Kaiserslautern elleni találkozón szenvedett súlyos sérülést, térdszalagszakadása miatt még jó néhány hónapig nem játszhat.

Tovább növelte Egervári Sándor szövetségi kapitány gondjait, hogy Dzsudzsák Balázs, a jelenkor legértékesebb magyar játékosa a múlt héten kulcscsonttörést szenvedett az Anzsi Mahacskala Rosztov elleni mérkőzésén. A légiós még a Moldova elleni idegenbeli találkozón sem játszhat, és könnyen lehet, hogy az októberi, finnek elleni hazai mérkőzésen sem.

Ez a három találkozó vár tehát még a mieinkre, akik abban az esetben lehetnek ott a második helyen, ha megnyerik mindhárom hátralévő meccsüket, a svédek pedig botlanak egy alkalommal (ha nem nyerünk ellenük három góllal).

A Zlatan Ibrahimoviccsal érkező skandinávok igazi mumusnak számítanak a magyar csapat számára, legutóbb éppen a Milan támadója vert meg minket a 94 percben, hazai pályán, 2009-ben. Az első selejtezőn ebben a sorozatban nem ő szállította a gólokat, hanem Pontus Wernbloom, ő rögtön kettőt is jegyzett  tavaly.

“Természetesen nyerni akarok holnap, a döntetlennel nem lennék elégedett. Ugyanakkor ez egy teljesen új mérkőzés lesz, nem szabad összehasonlítani a korábbiakkal, ugyanis a magyarok és mi is sokat fejlődtünk az utóbbi időben” – nyilatkozta Ibrahimovic még csütörtökön. Győzne Eric Hamren, a svédek kapitánya is, na és persze a mieink szakmai stábja sem feltett kézzel várná a mérkőzést.

Az E-csoport állása
1. Hollandia 18 pont (6 meccs)
2. Svédország 15 pont (6 meccs)
3. Magyarország 12 pont 7 meccs)
4. Finnország 6 pont (6 meccs)
5. Moldova 6 pont (6 meccs)
6. San Marino 0 pont (7 meccs)


“A győzelmi kényszer ellenére nincs plusz nyomás a játékosokon. A döntetlennel nem egyeznék ki, mert mindig győzelemre játszunk, legyen az ellenfél Spanyolország, Hollandia, vagy éppen Svédország. Persze nyerni nem mindig sikerül” –
mondta a magyar szövetségi kapitány.

A Puskás Ferenc Stadionban 25 ezer néző előtt játszhat a két csapat, a meccset a szlovén Damir Skomina vezeti majd.

A találkozó előtt Bozsik Józsefre, Magyarország egyetlen századosára (101 alkalommal volt válogatott) emlékeznek a szervezők.

A magyar válogatott kerete a svédek és a moldávok ellen
Kapusok:
Király Gábor (1860 München), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Csernyánszki Norbert (Paksi FC)
Védők:
Varga József (DVSC-TEVA), Fehér Zoltán (Győri ETO), Lipták Zoltán (?), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Halmosi Péter (Haladás Sopron Bank), Vanczák Vilmos (FC Sion), Juhász Roland (Anderlecht)
Középpályások:
Koman Vladimir (Sampdoria), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Elek Ákos (Videoton), Vadócz Krisztián (NEC Nijmegen), Sándor György (Videoton FC), Czitkovics Péter (Kortrijk)
Támadók:
Szabics Imre (Sturm Graz), Rudolf Gergely (Panathinaikosz), Priskin Tamás (Ipswich Town), Stieber Zoltán (Mainz)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik