Foci

Mezeyék Kecskeméten hallgatták Sivicet

A Pro Licences edzőképző tanfolyam résztvevői tanulmányúton jártak a KTE labdarúgócsapatánál.

A Magyar labdarúgó Szövetség Pro Licences edzőképző tanfolyama idén áprilisban kezdődött, Telkiben, és másfél évig tart majd.

Mezey György, a program vezetője még tavasszal elmondta, nem stratégiát, edzésmódszereket és a tréningek levezetését oktatják, hanem a profi futball működését, a modern értelemben vett vezetőedző feladatait, amibe beletartozik a játékosok megvásárlása, a kapcsolattartás a médiával, a tulajdonosokkal, a támogatókkal vagy éppen a játékos-menedzserekkel.

A tanfolyam résztvevői az elméleti és gyakorlati foglalkozásokon kívül rendszeresen meglátogatnak egy-egy kiemelkedő NB I-es csapatot, ahol az infrastruktúrán kívül képet kapnak az NB I-es csapatok szervezeti felépítéséről, gazdálkodásáról, valamint a labdarúgók képzéséről.

A kecskeméti állomáson Rózsa Pál, a klub tulajdonosának köszöntője után Tomislav Sivic vezetőedző tartott bemutatóedzést a tanfolyam hallgatóinak. A szerb tréner aztán videón elemezte a Honvéd és a Haladás elleni mérkőzéseket.

Losonczy László ügyvezető igazgató a klub szervezeti felépítéséről és a Bács-Kiskun megyei labdarúgás helyzetéről beszélt a hallgatóknak – írja a lila-fehér egyesület weboldala.

A tanfolyam résztvevői
Bozsik Péter, Kenyeres Imre, Klement István, Tajti József, Kiss László, Lipcsei Péter, Horváth Ferenc, Neumann Gábor, Mátyus János, Máté Csaba, Bódog Tamás, Szijjártó István, Török László, Brekk János, Horváth Károly, Vincze István, Détári Lajos és Baranya István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik