Foci

Akassout szeptember 25-ig, Supkát egy meccsre tiltották el

Komoly büntetéseket kapott a Budapest Honvéd a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának keddi ülésén.

A hétvégén kiállított Jean-Baptiste Akassou szeptember 25-ig nem léphet pályára, Supka Attila vezetőedzőt pedig egy mérkőzésre eltiltották, miután szombaton, a Honvéd Videoton ellen 1-0-ra megnyert bajnoki meccsének végén elszabadultak az indulatok a pályán: a csetepaté során az elefántcsontparti Akassou leköpte egyik riválisát, ezért kapott piros lapot Kassai Viktor játékvezetőtől, aki Supkát is elküldte a kispadtól.

A szintén kiállított Hector Sanchez Cabrera (Videoton) egy meccsen nem léphet pályára, míg a Honvédnál a Supka segítőjeként dolgozó Lőrincz Emil szintén egy bajnokin nem ülhet le a kispadra.

A szövetség határozata alapján a hétvégi, 7. fordulóban szintén piros lappal büntetett zalaegerszegi Balázs Zsolt egy bajnoki mérkőzést kénytelen kihagyni, míg a testület felmentette a DVSC-TEVA-t az ellene – a Videoton kezdeményezésére – indított, vendégszektori jegyárak értékesítésével kapcsolatos fegyelmi eljárásban, továbbá írásbeli figyelmeztetésben részesítette a Győrt a ZTE elleni mérkőzésen történt szurkolói rendzavarások miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik