Foci

EL-főtáblás az Anderlecht és a Sion, Juhász gólt lőtt

Az Anderlecht döntetlent játszott a Bursasporral, míg a Sion 3-1-re legyőzte a Celticet, így a belga és a svájci klub is bejutott az Európa Liga csoportkörébe.

Az odavágón Juhász Roland sérülés miatt nem léphetett pályára az Anderlechtben a Bursaspor ellen, de a magyar védőt nélkülözve is nyertek a belgák Törökországban.

Így hazai pályán az Anderlechtnek nem volt más dolga, mint tartani az eredményt, vagy még több gólt lőve nagyobb különbségű összesített eredménnyel bejutni az EL-főtáblájára. Ennek ellenére, a törökök már a 6. percben vezetést szereztek: Vedersonr jó 20 méterről ívelt a kapu elé, az üresen érkező Bahadirnak pedig csak annyi volt a dolga, hogy hét méterről a kapuba fejeljen (0-1).

Az egyenlítésért nagy erőket mozgósító belgáknak még az első félidőben sikerült gólt szerezni: Biglia szabadrúgására Juhász Roland nagyszerűen robbant be, és fejjel bevette Carson kapuját (1-1).

Itt van a magyar védő egyenlítő találata:

A második felvonásban megfordították az eredményt a hazaiak: az 58. percben Jovanovic ívelte át a labdát a jobbszélre, ahol Gillet a tizenhatoson belül átvette, majd a kapura küldte a labdát. Carson csak középre tudta kiütni a labdát, éppen Jovanovic elé, aki közelről a hálóba pofozta a játékszert (2-1).

Hogy izgalmassá tegyék a vendégek a végjátékot, Batalla szabadrúgása annak a Stepanovnak a fejét találta meg, aki okosan megelőzve Proto kapust a hálóba bólintott (2-2). Azonban a döntetlen így is a belgáknak kedvezett, 4-3-as összesítéssel az Anderlecht lesz ott az Európa Liga-főtábláján.

Vanczák Vilmos csapata, a Sion az első mérkőzésen Skóciában ért el döntetlent a Celtic ellen, a visszavágón pedig hazai környezetben tudták legyőzni a skót bajnoki másodikat.

A Celtic már a 2. percben megfogyatkozott, miután Majstorovic a büntetőterületen belül szabálytalankodott, és a játékvezető felmutatta neki a piros lapot. A megítélt tizenegyest Feinduono értékesített, majd a guineai szélső a szünet után is betalált (2-0). A skótok jelezték, ők is a pályán vannak: Mulgrew a 78. percben szépített.

A csoportkörbe jutást bebiztosítandó, Giovanni Sio is feliratkozott a gólszerzők közé, így találatával 3-1-re legyőzte a –Vanczák Vilmost végig a soraiban tudó – svájci Sion a Celtic együttesét.

A magyar válogatott Leandro és csapata, az Omonia Nicosia nem volt szerencsés, mert 1-0-ra kikapott a Salzburg otthonában, és miután az első találkozón 2-1-es ciprusi siker született (a többi közt Leandro találatával), idegenben lőtt több góllal az osztrákok léptek a főtáblára.

A többi Európa Liga-mérkőzés eredményét, a Roma kiesésének, a Harkiv, az Atletico, a Lazio és az angol csapatok továbbjutásának körülményeit itt találod meg.

Európa Liga-selejtező, 4. forduló, visszavágók
Anderlecht – Bursaspor 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Juhász (38.), Jovanovic (58.) illetve Bahadir (6.), Stpeanov (68.)
Továbbjutott az Anderlecht 4-3-as összesítéssel
Sion – Celtic 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Feindouno (3. – tizenegyesből, 63.), Sio (82.), illetve Mulgrew (78.)
Piros lap: Majstorovic (2.)
Továbbjutott a Sion 3-1-es összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik