Foci

Most már biztos: csúszik a spanyol futballrajt

A játékosok sztrájkja miatt elmarad a spanyol labdarúgó élvonal és a másodosztály hétvégére tervezett idénynyitója.

Mint arról korábban beszámoltunk, a héten már egyeztettek a játékosok és a labdarúgóliga képviselői az új kollektív szerződés ügyében. A pénteki, több mint négyórás tanácskozás után a küldöttségek vezetői közölték, hogy a tárgyalások nem vezettek eredményre, így a spanyol pontvadászat első fordulója elmarad.

Egyúttal bejelentették, hogy a megbeszélések szombaton délelőtt, majd, ha szükséges, hétfőn folytatódnak.

A játékosok nem magasabb fizetést akarnak, hanem garanciákat, hogy minden körülmények között megkapják a szerződésben rögzített javadalmaikat, illetve azt az 50 millió eurót, amivel a klubok tartoznak több mint 200 futballistának. Emellett azt kívánják elérni, hogy – angol, német, holland példa alapján – ha egy klub nem fizet, ne vehessen részt a különböző sorozatokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik