Foci

Az Inter a Juve és a Milan előtt

A három olasz futballgigász felkészülési tornán csapott össze egymással.

Csütörtök este Bariban rendezték meg a már hagyományossá váló TIM Kupát, ahol a Juventus, a Milan és az Inter játszott egymással egy félidőig tartó mérkőzéseket.

Nagyszerű hangulat és nagyjából 50 ezer néző várta a csapatokat a dél-olasz városban. Elsőként a Juventus és az Inter csapott össze egymással: a Zebrák az AS Romától érkezett Mirko Vucinic találatával kerültek előnybe, de egy szöglet után Andrea Ranocchia fejjel egyenlített. Mivel több gól már nem esett a bő 45 perc alatt, a tizenegyesrúgások döntöttek, ebben pedig a milánóiak kerekedtek felül.

A Juve-Inter találkozó összefoglalója:

A Milan az első találkozó vesztese, azaz a Juve ellen csatlakozott a küzdelembe. A bajnoki címvédő a szülővárosában szereplő Antonio Cassano góljával megszerezte a vezetést, mégis elveszítette a mérkőzést. A torinóiaknál most mutatkozott be az új szerzemény, a chilei Arturo Vidal, aki ha már pályán volt, gólt is lőtt egy távoli próbálkozásból (a piros-feketék kapuját őrző Flavio Roma nem volt a helyzet magaslatán).

Vidal a kapufáig is eljutott, majd a 47. percben nagyszerűen tekert az üresen maradt Alessandro Matri fejére, a Juve támadója pedig megszerezte a győztes gólt.

Így verte a Juve a Milant:

A Milan az Interrel sem bírt, Gian Piero Gasperini csapata Diego Milito góljával legyőzte városi riválisát, ennek köszönhetően pedig megnyerte a Tim Kupát.

Milito döntött az Inter-Milan meccsen:

Mindhárom csapat több fiatalt is felvonultatott, az erőviszonyokat illetően minden bizonnyal így felesleges találgatásokba bocsátkozni, jövő héten viszont már a bajnoki pontokért fog zajlani a harc, hiszen augusztus 27-én kezdetét veszi a Serie A új szezonja.

Eredmények – TIM Kupa, felkészülési torna (egy félidős mérkőzések)
Inter – Juventus 1-1, tizenegyesekkel 6-5
Juventus – Milan 2-1
Inter – Milan 1-0
Tornagyőztes az Inter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik