A 29 éves támadó tavaly májusában írt alá a Fortunához, két év után hagyta el az FC Augsburg gárdáját. Új csapatában 16 mérkőzésen lépett pályára, ám fokozatosan egyre kevesebb szerep hárult rá, megjárta a tartalékegyüttest is.
A klub hivatalos honlapjának közleménye szerint Torghelle Sándor és a düsseldorfi vezetőség szerdán közös megegyezéssel felbontotta a játékos 2012-ig érvényes szerződését. „Torghelle végig nagyon profi hozzállást tanúsított itt töltött ideje alatt, még akkor is, ha nem számoltunk vele. Sok sikert kívánunk neki a továbbiakra” – idézte a fortuna-dusseldorf.de Wolf Werner sportigazgatót.