Foci

Nem tudta otthon tartani a három pontot a Paks

A hazaiak találatára még az első félidőben érkezett válasz, így a Siófok egyponttal távozott Paksról, az OTP Bank Liga 5. fordulójban.

A nemzetközi kupaporondtól elköszönő Paks, az eddig egy győzelemmel és két vereséggel álló Siófokot fogadta. A hazaiak bele is húztak már a mérkőzés elején, ezt bizonyította Bartha László gólja a 19. percben: Magasföldi szöglete után a fiatal középpályás a rövidbe csúsztatott.

Nem kellett sokáig várniuk a vendég szurkolóknak az egyenlítésre: a 32. percben Melczer Vilmos szabadrúgását még kifejelték a védők, az ismétlés azonban jobban sikerült, és ballal a kapuba bombázott.

A második félidőben mindkét együttes vérszemet kapott, és sorra alakították ki a helyzeteket. Mindkét kapu veszélyben forgott a 45 perc alatt, azonban Milinte és Csernyánszki is remekül védett. A próbálkozásokat nemkövette gól, így maradt az 1-1-es döntetlen, amivel a helyzeteket tekintve, egyik csapat sem lehet igazán elégedett.

Eredmény – OTP Bank Liga, 5. forduló
MVM Paks-Siófok 1-1 (1-1)
MVM Paks: Csernyánszki – Heffler, Éger, Fiola, Báló – Bartha, Mészáros (Vayer 58.), Sipeki, Magasföldi (Montvai 75.) – Kiss (Hrepka 58.), Böde.
Siófok: Milinte – Fejes, Fehér, Nyári, Kiss – Rebryk (Horváth 75.), Tusori , Kecskés, Melczer (Lattenstein 82.) – Huszák, Bozovic (Horváth 87.).
Gólszerzők: Bartha 19., illetve Melczer 32.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik