Foci

Spanyolország helyett a Megyeri útra

Szerdától három évre a szerb Zoran Spisljak az Újpest FC vezetőedzője.

Az első négy forduló totális eredménytelensége – nulla pont, nulla gól – megpecsételte az Újpest trénere, Mészöly Géza sorsát. Vasárnap óta levegőben lógott a szakember menesztése, és ez hétfőn meg is történt, habár a szakítás tényét csak a szerdai sajtóértekezleten hozta nyilvánosságra Leo Beenhakker sportigazgató és Bartha Csaba ügyvezető igazgató. Akkor, amikor már megvolt az új szakvezető, a szerb Zoran Szpisljak személyében.

A 47 éves, bácskatopolyai születésű Zoran Spisljakkal – aki játékosként a Szpartak Szubotica, az NK Zagreb, az Inter Zapresic, az Inter Cardiff és a Cardiff City alkalmazottja volt, edzőként pedig a Cardiff City utánpótlását, a Barnet Protec futballakadémiát irányította, s 2008 januárjától 2010 decemberéig másodedzőként két-két bajnoki cím, Magyar Kupa- és Szuperkupa győzelem részese volt Debrecenben, illetve természetesen tevékenyen részt vállalt a Loki Bajnokok Ligája- és Európa Liga-szereplésében.

A szerdai, Szusza Ferenc stadionbeli sajtóértekezlet elején Bartha ügyvezető sietett leszögezni: nem igazak azok a sajtóhírek, melyek szerint ő szembe ment volna Beenhakkerrel az edzőkérdésben, mindvégig a 69 éves holland szava volt a meghatározó.

„Hétfőn hosszú, tartalmas, és meglepően jó hangulatú beszélgetést folytattam Mészöly Gézával, melynek az volt a konklúziója: mindenkinek az a legjobb, ha befejezi edzői tevékenységét Újpesten. Ez mindig nehéz döntés, tisztelem Gézát az elvégzett munkájáért, s a beszélgetés során mutatott pozitív hozzáállásáért”, kezdte Beenhakker.

A sportigazgató ezt követően azonnal hozzálátott az utód megtalálásához.

„Negyven év alatt kialakult olyan kapcsolatrendszerem, amelyet mozgósítva megfelelő neveket tudtam képbe helyezni. Hétfő éjjelre sikerült eljutnom Zoranhoz, akit felhívtam, s megkértem, kedden jöjjön Budapestre. Tudtam, ő a tökéletes ember erre a feladatra. Kedden hosszasan elbeszélgettünk, s számomra egyértelművé vált, hogy azonosan, vagy nagyon hasonlóan vélekedünk a futball alapvető kérdéseiről. Tudom, hogy Újpesten a szurkolók azonnali eredményt várnak, ugyanakkor a fiatalok nevelése és beépítése is a feladata. Nem titok: valóságos rögeszmém, hogy minden meccset meg kell nyerni, és a bajnokság végén a lehető legmagasabban kell végezni!”, szögezte le Beenhakker.

A sportigazgató közben a szeptember 5-ig előzetes letartóztatásba helyezett klubtulajdonossal, Tolnai Sándorral is tartja a kapcsolatot, az ügyvédeken keresztül.

„A tulajdonos úr üzenete egyértelmű: helyes döntésnek tartja Zorant, s azt üzeni: csak nyugodtan, nincs elviselhetetlen nyomás a szakmai stábon”, hangsúlyozta a hollandus, aki még mosolyogva Spisljakhoz fordult, a következő szavak kíséretében: „Nos hát, edző úr, Isten hozta a fedélzeten!”

Az új tréner – aki kiválóan – bár saját megítélése szerint még nem elég jól – beszél magyarul, szót ejtett szerződtetése körülményeiről.

„Hétfőn este Londonban tartózkodtam, egy spanyolországi, futballal kapcsolatos körutazásra készülve, amikor megcsörrent a telefonom. Bevallom, nagyon megörültem a felkérésnek, másnap repülőre is ültem, s megállapodtam Beenhakker és Bartha urakkal. Tudom, hogy az Újpest hússzoros bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, és hétszer elnyerte a szuperkupát is. Azt is tudom, hogy csodálatos a közönség, de egyszersmind igényes is, nem fogadja el az eredménytelenséget.”

Beenhakker még hangsúlyozta, hogy fontos volt az új szakvezető magyarnyelv-tudása, mert ebben a nehéz helyzetben az edző dolga „50 százalék futball, 50 százalék pszichológia.”

Beenhakker azt várja Szpisljaktól, hogy azt a futballt játszassa az Újpesttel, amit a Barcelona, a Manchester United vagy az Arsenal is játszik – természetesen a szerényebb játékosanyag szintjéhez mérten. Vagyis a modern kor gyors futballját. Ehhez – vélhetően – néhány új játékos is kell, mert Bartha igazgató elmondta, hogy augusztus 31-ig lehetőség és szükség is van erősítésre.

Bartha hangsúlyozta, hogy jelenleg két hónapra biztosított a csapat finanszírozása, eddig lát előre, sok minden függ attól, hogy miként alakul a tulajdonos további sorsa. Elmondta, hogy a 33-as játékoskeret túlzottan népes, néhányat elküldenek a játékosok közül, mindez feltétele az igazolásoknak.

Mészöllyel nem közös megegyezéssel bontottak szerződést, hanem egyoldalú, rendkívüli módon, s a tárgyalások függvénye, hogy mennyi pénzt fizetnek ki a kirúgott edzőnek. Bartha azt is cáfolta, hogy felmerült volna a tulajdonosváltás, magyarul az Újpest FC eladásának gondolata – ő legalábbis ilyesmiről nem tud.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik