Foci

A Milan fordított az Inter ellen

Milánó piros-fekete fele örülhet az olasz Szuperkupa-döntő után, Ibrahimovicék hátrányból álltak fel a Pekingben rendezett mérkőzésen.

Kínában, a 2008-as nyári olimpiai játékokra épült pekingi “Madárfészekben” rendezték az olasz Szuperkupa-döntőt, a bajnok AC Milan és a kupagyőztes Inter összecsapására meg is telt a 80 ezres befogadóképességű stadion.

Az olasz bajnokság csak augusztus végén kezdődik, így mindkét csapat az első tétmeccsét játszotta az új szezonban.

Persze furcsának tűnik egy milánói derbi Pekingben, de a fanatikus szurkolókból most sem volt hiány, Milan- és Inter-mezes drukkerek lepték el a lelátókat.

Az már a mérkőzés elején látszott, hogy ez nem egy barátságos találkozó, Van Bommelnek két perc sem kellett hozzá, hogy elbeszélgessen vele a játékvezető. A félidő közepéhez közeledve még jobban felforrtak az indulatok: Gattuso szabálytalankodott miközben már volt egy sárgája, az Inter játékosai a pirosért reklamáltak. Pár másodperccel később azonban már ünnepeltek a kék-feketék, a szabadrúgást ugyanis Sneijder a rövid felső sarokba tekerte, Abbiati csak beleütni tudott a labdába (0-1).

A Milannak hátrányban sem ment igazán a játék, mégis közel jártak az egyenlítéshez: a félidő vége előtt nem sokkal egy előreívelt labdáért zajlott nagy küzdelem a tizenhatoson belül, Ibrahimovicnak védőjével a nyakán sikerült fejjel csúsztatnia, a labda a kapufáról pattant vissza, hogy aztán a megkönnyebbült Julio César felszedje.

A második játékrészben fordult a kocka, az egyenlítési kényszerben játszó Milan kerekedett felül, majd a 60. percben Seedorf beadása után Ibrahimovic fejelt közelről a kapuba (1-1). A brutalitás sem hiányzott a pályáról, Thiago Motta talpalt bele a földön ülő Thiago Silvába, de még lapot sem kapott érte.

Az Inter büntetése azonban nem maradt el, az eset után szinte azonnal hátrányba kerültek Samuelék. Pato kapott jó indítást, lövését César nagy bravúrral a kapufára tolta, a kipattanóra érkező Kevin-Prince Boateng viszont már nem tudott hibázni (2-1).

Fordított a Milan, így az Inter új mesterének, Gian Piero Gasperininek is reagálnia kellett, be is hozta Pazzinit Sneijder és Eto’o mellé. Mindez azonban nem segített, a kupagyőztes hiába talált a hosszabbításban a kapuba, Eto’o egyértelműen lesről volt eredményes.

A mérkőzés góljai:

A Milan története során hatodszor nyerte meg az olasz Szuperkupát, Massimiliano Allegri együttese önbizalomtól duzzadva vághat majd neki az új bajnoki idénynek.

Eredmény – Olasz Szuperkupa-döntő
AC Milan-Internazionale 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Ibrahimovic (60.), Boateng (69.) illetve Sneijder (22.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik