Foci

Bivalyerős csoportban az Egervári-csapat

Szombaton este Brazíliában Hollandiát, Törökországot, Romániát, Észtországot és Andorrát kaptuk a vb-selejtezőben.

Összefoglaló: Miután megtudtuk, hogy Afrikában, Ázsiában, a CONCACAF-zónában és Óceániában kik mérkőznek meg egymással a világbajnoki selejtezőben, eljött az európai sorsolás ideje is. A szerencse nem állt az oldalunkra Brazíliában, a 2014-es vb helyszínén, ugyanis megkaptuk a dél-afrikai ezüstérmes Hollandiát, Törökországot és a szomszédvár Romániát is.

Rajtuk kívül még Észtország és Andorra vár ránk a D jelű hatosban.

Az I csoportban összekerült egymással Spanyol- és Franciaország, de Portugáliát és Oroszországot is összehozta a sors. Érdekesség még, hogy a 2012-es Európa-bajnokság társrendezői, Lengyelország és Ukrajna is egy hatosban vannak.

A selejtezők hivatalosan 2012. szeptember 7-én rajtolnak.

“Azt nem mondhatjuk, hogy álomcsoport a miénk, de úgy érzem, kerülhettünk volna rosszabba is – kezdte gyorsértékelését Egervári Sándor szövetségi kapitány, aki szerint a sorsolás már adott, ezt el kell fogadi és ez alapján kell tervezni a jövőt. “A csoportból Hollandia a legesélyebb az első hely megszerzésére, a második helyért viszont nagy verseny lesz a török, a román és a magyar válogatott között. Az utóbbi évek eredményei alapján úgy vélem, van esélyünk a második hely megszerzésére. Először az Európa-bajnoki selejtezőket szeretnénk sikerrel zárni, de a barátságos mérkőzéseket már a vb-selejtezőkre való felkészülés jegyében kötjük le. Beszéltünk Lothar Matthäusszal, ő jelezte, hogy Bulgária szívesen játszana ellenünk, ami számunkra is kedvező lenne, hiszen a román és a török válogatott elleni felkészülést is jól szolgálná ez a találkozó.”

A sorsolást Brazíliában megtekintő Egervári elárulta, egyelőre az időpontegyeztetés a legfontosabb feladat, ennek kapcsán pedig meginvitálták a riválisokat Budapestre. A hollandok, az észtek, az andorraiak és a románok már beleegyeztek abba, hogy augusztus végén hazánkban kerüljön majd erre sor.

Az európai selejtezőcsoportok:
A csoport: Horvátország, Szerbia, Belgium, Skócia, Macedónia, Wales
B csoport: Olaszország, Dánia, Csehország, Bulgária, Örményország, Málta
C csoport: Németország, Svédország, Írország, Ausztia, Feröer-szigetek, Kazahsztán
D csoport: Hollandia, Törökország, Magyarország, Románia, Észtország, Andorra
E csoport: Norvégia, Szlovénia, Svájc, Albánia, Ciprus, Izland
F csoport: Portugália, Oroszország, Izrael, Észak-Írország, Azerbajdzsán, Luxemburg
G csoport: Görögország, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina, Litvánia, Lettország, Liechtenstein
H csoport: Anglia, Montenegró, Ukrajna, Lengyelország, Moldova, San Marino
I csoport: Spanyolország, Franciaország, Fehéroroszország, Grúzia, Finnország

21.57: És ismét Hollandia…

21.54: Megkaptuk a törököket is…

21.52: Eddig kemény a csoportunk: Románia, Észtország és Andorra eddig az ellenfelünk.

21.46: A hatos kalapot szétterítették, most az ötösön a sors.

21.39: A Fenomén, azaz Ronaldo, valamint a brazilok egyik nagy ígérete, Ganso sorsolja ki az európai csoportokat.

21.36: Most egy kis multidézés következett, pár képkocka erejéig az összes edigi világbajnokság felbukkant.

21.31: Megint egy kis pauza, majd jön az európai zóna.

21.21: Óceánia jön, Zagallo és Bastos segítik a sorsolást. 11 csapat tartozik ide, ők egy interkontinentális pótselejtezőhelyért küzdhetnek.

21.17: Újabb zenei blokk.

21.16: Az USA Jamaicával, illetve az E és az F csoport győztesével, Mexikó Costa Ricával, valamint az A és a B jelű négyes továbbjutójával került egy kvartettbe.

21.12: Trinidad és Tobago, illetve Kanada sem ütközik majd nagy ellenállásba, megvan az esélyük, hogy a selejtező következő szakaszába lépjenek majd.

21.00: Az igen csinos háziasszony, Fernanda konferálta fel Bebetót és Lucas Piazont, akik a CONCACAF-zóna kisorsolásában fognak segédkezni. 35 csapat verseng 3 és fél helyért. Itt is van csavar a lebonyolításban, lásd lentebb.

20.56: Most egy kis brazil zene következik, ugye nem csak a labdarúgást űzik arrafelé világszínvonalon – bár minket az jobban érdekel.

20.52: A 2022-es seregszemle házigazdája, Katar Bahrein, Indonesia és Irán gárdájával meccselhet majd. Az ausztrálok Szaúd Arábiával, Ománnal és Tájfölddel kerültek össze.

20.44: Ázsia következik, Zico és Lucas segédkeznek majd a sorsolásban. Négy és fél helyük van az ázsiaiaknak, 43 ország verseng ezekért a helyekért. A rendszer bonyolult, lejjebb részletesebben elolvasható.

20.41: Elefántcsontpart és Marokkó egy csoportba került, az nem lesz egy sétagalopp.

20.38: Túl vagyunk az afrikai előselejtezőkön, már a csoportbeosztásoknál járunk. Tíz kvartettbe osztják el az országokat a Fekete Kontinensen.

20.27: Afrikával kezdjük. Neymar segít Valckének. Cafú is, ha már ott volt. 53 országból csak öten válthatják meg a jegyüket Brazíliába.

20.25: Cafú mondott pár kedves szót, majd külön-külön bemutatják a földrészeket és hogy az adott zónában hogyan zajlanak majd a selejtezők.

20.22: Jerome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára magyarázta el, hogy mely földrészről hány csapat juthat ki a világeseményre.

20.18: Most egy látványos videóé a főszerep, megnézhettük a 2010-es dél-afrikai világbajnokság pár jelenetét.

20.05: Miközben megnéztük Rio nevezetességeit, addig tudatjuk, hogy az előzetes tervek szerint ebben a sorrendben tudjuk meg a csoportbeosztásokat: Afrika, Ázsia, CONCACAF, Óceánia, Európa. Az előbb Sepp Blatter, a FIFA elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

Az európai beosztás a vb-sorsolásra
1. kalap: Spanyolország, Hollandia, Németország, Anglia, Portugália, Olaszország, Horvátország, Norvégia, Görögország
2. kalap: Franciaország, Montenegró, Oroszország, Svédország, Dánia, Szlovénia, Törökország, Szerbia, Szlovákia
3. kalap: Svájc, Izrael, Írország, Belgium, Csehország, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Ukrajna, Magyarország
4. kalap: Bulgária, Románia, Grúzia, Litvánia, Albánia, Skócia, Észak-Írország, Ausztria, Lengyelország
5. kalap: Örményország, Finnország, Észtország, Ciprus, Lettország, Moldova, Macedónia, Azerbajdzsán, Feröer
6. kalap: Wales, Liechtenstein, Izland, Kazahsztán, Luxemburg, Málta, Andorra, San Marino

A lebonyolítási rendszer részletesen: Néhány kontinensen már elkezdődtek a selejtezők, s vannak olyan együttesek, amelyek már kiestek, Dél-Amerikában ráadásul nem sorsolnak, így a szombati eseményen összesen 166 nemzeti válogatott lesz érdekelt.

A vb-n összesen 32 alakulat szerepel majd, az egyetlen biztos résztvevő a rendező jogán Brazília válogatottja. A fennmaradó 31 helyért hat kontinens együttesei harcolnak majd a hivatalosan 2012. szeptember 7-én rajtoló selejtezők során.

Európában 53 gárda közül kerül ki az a 13, amely ott lehet a brazíliai vb-n. A válogatottakat a világranglistás helyezésük alapján hat kalapba sorolják, Magyarország a 3-as kalapba került, ami azt jelenti, hogy elvben két erősebb ellenfelet kaphat. A szombati sorsoláson nyolc hatcsapatos és egy ötcsapatos selejtezőcsoport alakul ki, a csoportok győztesei egyenes ágon kijutnak a vb-re, a fennmaradó négy helyért pedig a nyolc legjobb második kétfordulós rájátszásban küzd majd meg.

Afrikában 52 nemzeti csapat vesz részt a selejtezőn, s végül öt gárda lehet ott a brazíliai vb-n. Két forduló után a 10 legjobb együttes között oda-visszavágós párharcok döntenek.

Ázsiában már megkezdődött a selejtező, összesen 43 ország harcol a 4,5 rendelkezésre álló helyért. A világranglista alapján a legjobb öt csapat csak a harmadik körben kapcsolódik be, a többi 38 gárda közül két forduló után 15 marad. A 3. fordulóban a 20 együttest öt négycsapatos csoportba osztják, s a csoportok első két helyezettjei kerülnek a negyedik körbe. Ezt a 10 alakulatot két ötcsapatos csoportba sorsolják, az elsők és a másodikok egyenes ágon jutnak a vb-re, míg a két harmadik előbb egymással, majd a győztes az óceániai selejtezőből idekerült gárdával küzd meg a vb-szereplésért.

Észak- és Közép-Amerikában, valamint a Karibi-térségben 35 csapat versenyez 3,5 helyért. Hat együttes kiemeltként csak a harmadik selejtezőkörben kapcsolódik be, a fennmaradó 29 gárdából két forduló után hat jut tovább. A 3. körben a 12 alakulatot három négycsapatos csoportba osztják, az elsők és a másodikok jutnak tovább, s újra játszanak egymás ellen egy hatcsapatos csoportban. Innen az első három egyenes ágon kijut a vb-re, a negyedik helyezett pedig a dél-amerikai selejtezőből idejutott csapat ellen, oda-visszavágós párharcban küzd meg a vb-indulásért.

Dél-Amerikában kilenc együttes selejtez, a kontinens 4,5 helyet kap a vb-n. Brazília rendezőként nem selejtez, a kilenc válogatott egy csoportban szerepel, mindegyik csapat játszik mindegyik ellen, az első négy helyezett kijut a vb-re, az ötödik pótselejtezőt játszik az Észak- és Közép-Amerikából érkező riválisa ellen.

Óceániából 11 csapat érdekelt a selejtezőben, a kontinens azonban úgy kap vb-helyet, hogy az az egyetlen válogatott, amely megnyeri a selejtezőt, még pótselejtezőt játszik az ázsiai kontinensről érkező ellenfelével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik