A nyolcak egyike a holland Mark Otten, aki hihetetlen gólt rúgott a Ferencváros Kaposvár elleni nyitómeccsen. Ugyan új csapata végül nem tudta legyőzni a vendéglátókat, Otten mégis erősebbnek tartja az FTC-t, mint ahogyan azt előzőleg gondolta.
A holland középhátvéd első külföldi munkahelye az Albert Stadion. Eddig négy hivatalos meccset játszott a Ferencvárosban, és e röpke idő alatt megháromszorozta pályafutása hivatalos góltermését – az egyet… A 25 éves labdarúgó korábban a NEC, a Feyenoord és az Excelsior színeiben 151 mérkőzésen egy gólt szerzett, most a Fradiban három Európa Liga-, majd egy NB I-es találkozón kettőt.
– Mit szól új csapatához?
– Erősebb, mint gondoltam volna – vallotta be a nijmegeni születésű, 180 centis centerhalf. – Magas itt a színvonal, erős a csapat, bár egy-két dolgot még ki kell igazítanunk.
– Mit a véleménye a kaposvári kettő-kettőről?
– Az, hogy meg kellett volna nyernünk a meccset, szerintem nekünk állt, annak ellenére, hogy kétszer is a vendéglátónk vezetett.
– Ne feledje, hogy a Kaposvár erős csapat! Legutóbb negyedik volt.
– Az lehet, de a meccs nagy részében bebizonyítottuk, hogy mi vagyunk a jobb csapat. De hát ilyen a futball, nem mindig a jobbik győz. Különben meg nézzük a dolog jó oldalát: elvittünk egy pontot Kaposvárról, miközben akár ki is kaphattunk volna. Minden eredmény benne volt a meccsben.
– Mit kell tenniük azért, hogy az ilyen meccseket megnyerjék?
– Folytatni ezt az edzésmunkát. És akkor remek szezonja lehet ez a Fradinak.
– Hogyan bírja a csütörtök-vasárnap-csütörtök ritmust? Nem sok ez egy kicsit?
– Ugyan már, ellenkezőleg! Ez direkt jó, mert így hamarabb játékba rendelünk, és az egész futballnak ez a lényege. Edzeni jó, az kell, de a legjobb edzés a meccs, és minél többet játszunk, annál jobban megismerjük egymás mentalitását, annál jobban eggyé kovácsolódunk.
– Így hát nem bánja, hogy nem kaptak engedélyt az MLSZ-től a kaposvári meccs, a nyitóforduló elhalasztására?
– Egyáltalán nem bánom, sőt, meg vagyok lepve, hogy más csapat igényelte, és meg is kapta az engedélyt a halasztásra – de ez nem az én dolgom. Tudja, nekem olyan a mentalitásom, hogy csak azokkal a dolgokkal foglalkozom, amelyekre van ráhatásom. És ilyen csak egy van: a saját játékom. A többivel nem törődöm, az csak energiapocsékolás lenne.
A Kaposvár-FTC meccs góljai, 2:30-nál Otten szemrevaló találata
– Mi a célja a Ferencvárossal ebben az idényben?
– Hogy a lehető legjobbak legyünk. Most még, egy bajnoki forduló után, nem tudom elhelyezni a Fradit az NB I koordináta-rendszerében, de azt szeretném, ha előre lépnénk a tavalyi harmadik helyhez képest. Ami pedig engem illet, szeretnék minden meccsen játszani, és jól játszani! Jobb formába akarok lendülni, mint amilyenben most vagyok.
– Olyan nagyon nem panaszkodhat. Vasárnap a Kaposvárnak rúgott egy akkora gólt, hogy bár középre ment a labda, Posza kapus szinte fel sem tudta emelni a kezét. Hogy csinálja?
– Tudja, ki kell ismerni a labdát, és utána jobb teli rüszttel, egy picit belső rüszttel, de majdnem telivel, jó erősen megrúgni a labdát. Ettől elkezd kacsázni a levegőben…
– …valahogy úgy, ahogy Cristiano Ronaldo rúgja?
– Ezt akartam mondani, csak arra gondoltam, nagyképűnek tartana. Szóval, valahogy úgy igyekszem megrúgni a labdát, ahogy ő szokta.
Lisztes Krisztián, Wergiton do Rosario Calmon, Alison Pierre Moreira e Silva, Mark Otten, Grúz Tamás, Felipe Almeida Félix Kvachantiradze, Alekszandar Jovanovics, Oláh Lóránt.
Három brazil, három magyar, egy bosnyák és egy holland – a Ferencváros új játékosai a 2011-2012-es szezonban.
Jóllehet többségükkel már megismerkedhettünk a az Ulisses, az Aalesund és a Kaposvár elleni mérkőzéseken, a zöld-fehér klub vezetői a hétfői napot választották az új nyolcasfogat és az ugyancsak új szerelés prezentálására.
A Toldi-termet – a bemutató színhelyét – egyetlen jelmondat uralta: „Fradistának lenni felelősség!” A jelek szerint a külsőségekben mindezt már átérezték a jövevények, hiszen valamennyien a hagyományos Fradi-kézfogással „jattoltak” – a jobb kéz kisujja kissé eltartva. Meg is kérdeztük a kétméteres braziltól, Felipe Félixtől, aki vasárnap bevette a Kaposvár hálóját, hogy mennyi időbe tellett megszokni ezt a speciális üdvözlést. „Egy hétbe sem…”, mondta.
Hogy vajon mennyi idő alatt szokták meg az új dressz, az sem kérdés. Az újrahasznosított anyagból – mezenként nyolc PET-palack anyagát használják fel – készült trikókat enyhe retró-beütéssel gyártották, a nedvszívó hatás elsőrangú, szóval, a szerelés nem lehet akadálya a kiváló teljesítménynek.