Foci

NB 1, 1. forduló, beharangozó – 2.0

Az OTP Bank Liga vasárnapján bármi megtörténhet. A Fradi és a Győr utazik, a Paks a Kecskemétet Európa Liga-közi meccsen fogadja.

A labdarúgó NB1 nyitófordulója vasárnap három találkozóval folytatódik.

Az Európa-Liga selejtezőiben érdekelt mindhárom csapat játszik, a tavalyi ezüstérmes Ferencváros Kaposvárra látogat, a nemzetközi kupaporond két újonca, a bajnoki harmadik Paks és a kupagyőztes Kecskemét az atomvárosban randevúzik.

A mezőny egyik legtehetősebbje, a Győri ETO Kispesten vendégszerepel.

Budapest Honvéd – Győri ETO FC 16 ó (m1)
Budapest, Bozsik József Stadion, Vezeti: Iványi Zoltán

A Honvéd és a Győr összecsapása révén hosszú idő után újra bajnoki meccset ad a Magyar Televízió. Persze nem ez a legfontosabb jellemzője ennek a mérkőzésnek. A kispestieknek akadhat gondjuk a nyáron magyar szinten nívós erősítést végrehajtó győriekkel, az ETO mestere, Csertői Aurél bizakodva várja a bajnoki rajtot, és a végcélt is kijelölte: a dobogó, annak is a harmadik foka.

Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője jó teljesítményt vár játékosaitól, amire szükség is lesz, ha otthon akarják tartani a három pontot:

„A mérkőzéstől azt várom, hogy azokat a dolgokat visszalássam a csapattól, amiket a felkészülés alatt gyakoroltunk. Bízom benne, hogy az első fordulótól kezdve olyan ritmusban fogunk játszani, amire alapozni tudjuk az egész szezont. Tisztában vagyunk vele, hogy nehéz ellenfél ellen játszunk, hiszen a Győr remek játékosállománnyal és anyagi háttérrel rendelkezik. Nekünk azonban olyan teljesítményt kell nyújtanunk, amire több szurkoló fog kijönni az elkövetkezendő időszakban. A hosszú sérüléséből lábadozó Hercegfalvi Zoltánon kívül mindenki egészséges.”

Kaposvári Rákóczi – Ferencváros 18 ó (SPORT2)
Kaposvár, Vezeti: Kassai Viktor

A Fradi kérvényét, hogy az Európa-liga selejtezői miatt halasztást kapjanak a Kaposvár elleni nyitómeccsre, az MLSZ visszadobta. Durcáskodni azonban nem lehet, ha a Fradi idén is az élmezőnyben akar lenni, idegenben is a győzelemre kell hajtani.

Tudja ezt a Kaposvár trénere, Sisa Tibor is:

„Nehéz mérkőzés vár ránk, sok jó játékosa van a fővárosi együttesnek. Bízom benne, hogy szép számú közönség előtt, remek hangulatú meccset vívunk, és legalább egy ponttal gazdagabban jövünk le a pályáról. A Fradi már három tétmeccset és egy komoly előkészületi mérkőzést is játszott az elmúlt hetekben, ami igen sokat számít ebben a szakaszban.”

Prukner László, a Ferencváros edzője nem örül az erőltetett menetnek, de Kaposvárról ettől függetlenül három ponttal szeretne hazatérni:

„Nehéz háromnaponta meccset játszani, és mostanság ebben van részünk, ráadásul sokszor extra körülmények mellett. Bízunk abban, hogy ez a folytatásban sem okoz gondot, ennek érdekében fogok folyamatosan változtatni az összeállításon, mindenkit hadra fogni a keretből a meccsek során. Mindenkire szükség van, aki a játékoskeretünkben van, hiszen minden fronton igyekszünk helytállni, és ha fejben ezt jól kezelik a játékosok, akkor nem kell senkitől se tartanunk. A helyzet egyszerű: egy játékosunknak, amikor lehetőséget kap, hoznia kell a maximumot, és akkor eredményesek lehetünk Kaposváron is, ahová értelemszerűen nyerni megyünk, hiszen a bajnokságban is szeretnénk jól teljesíteni.”

MVM Paks – Kecskeméti TE 19 ó
Paks, Vezeti: Solymosi Péter

A Paks a tavalyi bajnoki ezüsttel jó magasra tette magának a lécet. Ahhoz, hogy legyen esélye majd átvinni, illene hazai pályán győzelemmel kezdenie a szezont. A bibi csak az, hogy a kupagyőztes Kecskemét látogat hozzájuk, a két EL-selejtezős csapat meccséből bármi kisülhet.

Kis Károly, a Paks vezetőedzője bizakodik, mást nem is tehet:

„Mindkét csapat nehéz Európa Liga-találkozón van túl. Sok múlik azon, hogy ki hogyan tud regenerálódni. Tavaly mindkét csapat jól szerepelt. Azonban a most következő meccs már másik történet. Mindjárt az elején egy nehéz találkozóval kezdünk. Én a Kecskemétet jó csapatnak tartom, nagyon gyors és mozgékony támadókkal rendelkeznek. Bízom abban, hogy jól sikerül a rajtunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik