Foci

Ki lesz a Videoton kihívója?

A labdarúgó OTP Bank Liga idén is ugródeszka lehet a nemzetközi kupaporondra. Kérdés, kik dobbantanak majd róla.

Az NB I-es pontvadászatban a tavalyi szezon meghatározó eseményeket hozott. Kiesett a nagy múltú MTK, a Debrecen évek óta tartó egyeduralma véget ért, a liga új kirakatcsapata, a Videoton megszerezte első bajnoki címét, a Paks először, a Ferencváros pedig hosszú idő után újra lehetőséget kapott a nemzetközi szereplésre. A kupagyőzelme okán szintén Európa Liga-selejtezős Kecskemét is sűrű napok elé néz.

Sok csapat szeretne hasonlóan elfoglalt lenni jövő nyáron, alighanem nagy lesz a küzdelem a dobogós helyekért, a most már szokásos vidéki erőfölény jegyében.

A Videoton újra végigveri a mezőnyt?

A székesfehérvári alakulat uralta a tavalyi bajnoki szezont, majd kiderül, hogy lesz-e további dolguk a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Természetesen mindenki, még az ellenfelek drukkerei is örülnének, ha a Vidi netán bekerülne a BL vagy az EL-főtáblájára, viszont tény, hogy akkor nehéz ősz várna rájuk, a DVSC kupaszereplései óta pedig tudjuk, a dupla műfaj sokat követel.

Mezey György sikeres munkáját megköszönték, aztán néhány hete köszöntötték az új edzőt, a portugál Paulo Sousát. Persze nem ő volt az egyetlen nyári szerzemény, Ibériából is jöttek még, más kérdés, hogy a három spanyol milyen játékerőt képvisel. Rajtuk kívül egy jó hosszú kispadnyi nevet lehet olvasni az átigazolási listán, így Sousa mesternek saját magán kívül rengeteg játékost kell beillesztenie a címvédésre természetesen esélyes Videotonba.

A Vidi BL-selejtezős elfoglaltságai miatt felmentést kapott a Siófok elleni nyitómeccse alól.

Érkezők:
Álvaro Brachi (spanyol, Espanyol II)
Goran Vujovic (montenegrói, Kecskemét)
Héctor Sánchez (spanyol, Villarreal)
Horváth Gábor (NAC Breda)
Nikola Mitrovic, Sitku Illés (mindketten Újpestről)
Ponczók Csaba, Présinger Ádám (mindketten a Vasastól)
Walter Fernández Balufo (spanyol, Tarragona)


Újra összejön-e a Paksnak?

A stadionon nem fog múlni, megújult lelátók előtt, friss gyepen léphet pályára a tavalyi meglepetéscsapat. Akkor sok esélyesebbnek tartott rivális elől halászták el az ezüstöt, hogy idén sikerül-e hasonló bravúr, nos, ez nehéz kérdés. A Duna-partiak nem is így fogalmaznak a terveiket illetően, hanem úgy, hogy hasonló teljesítményt szeretnének nyújtani. Ha betartják az ígéretet, elégedettek lehetnek akkor is, ha a helyezés nem lesz olyan, mint tavaly.

Az mindenesetre már most kiemeli őket a mezőnyből, hogy míg a vetélytársak nagy része új játékosok hadát próbálja játékrendbe illeszteni néhány hét alatt, addig a Paks keretébe összesen két új név került fel.

Távozók nem voltak, így csapatépítési gondjaik nem nagyon lesznek, viszont nehéz dolguk már az első mérkőzésen, amelyet a kupagyőztes Kecskemét ellen vívnak hazai pályán vasárnap 19 órától.

Érkezők:

Heffler Norbert (Lombard Pápa)
Hrepka Ádám (MTK)


A Fradival számolni kell

Pedig tavasszal a létbizonytalanság szomorkás szele fújdogált az Üllői úti főhadiszálláson, miután az amúgy sem kimeríthetetlen angol pénzcsapot elzárták.  Ehhez képest a zöld-fehérek EL-selejtezőt érő bronzzal zártak, a felkészülési szezonban pedig messze a legeredményesebbek voltak.

A Videotonnál a spanyolokban bíznak, az FTC pedig a magyarosított szambafocit részesíti előnyben, négy brazil van a keretben, a Fradi-szívet ősztől Lisztes Krisztián testesíti meg, de jött szerb és holland légiós is.

Természetesen a zöld-fehérek szereplését is befolyásolhatja, hogy be tudják-e verekedni magukat az Európa Liga főtáblájára, bár Prukner László és csapata nyilván szívesen viselné a dicső duplaterhet.

A Ferencvárost a közvélemény mindenesetre a legjobbak közé várja. Az MLSZ viszont nekik nem adott halasztást a Kaposvár elleni idegenbeli fellépésük alól, vasárnap este 6-tól idegenbeli jelenésük lesz.

Érkezők:

Alekszandar Jovanovics (szerb, Hajduk Kula)
Felipe Félix (brazil, Leixoes)
Fitos László (Szolnok)
Kulcsár Dávid (Vasas)
Lisztes Krisztián (Vasas)
Mark Otten (holland, NEC)
Oláh Lóránt, Grúz Tamás (mindketten Kaposvárról)


A ZTE bármire képes lehet

A Zalaegerszeg tavaly is a liga erős csapatai közé tartozott, mégsem sikerült számottévő sikert elérnie, a negyedik hely nem az volt, amire Csank Jánosék vágytak.

A bajuszos tréner maradt, viszont sokan távoztak és még többen érkeztek a zalai zöld-fehérekhez, majdnem egy teljes kezdőt ki lehetne állítani az új szerzeményekből.

Ami akár meg is valósulhat, mert a jó korán érkező újoncmasszából a trénernek volt ideje csapatot gyúrni a bajnoki rajtra. Az idegenlégiósok hadában a gabonitól és az egyiptomitól kezdve a szerben át spanyolig van sok náció, egyelőre megjósolhatatlan, hogy mire megy a nemzetközi gárdával Csank János.

Első meccsük rögtön rázós lehet, a stabilnak látszó újonc, a Diósgyőr stadionjában kell helytállniuk szombaton 17.30-tól.

Érkezők:

Aleksandar Stanisavljevic (osztrák-szerb, First Vienna)
Csordás Szabolcs (Baja)
Gaál Bálint (Ajka)
Kovács Gábor (Balatonfüred)
Manu Hervás (spanyol, Admira Wacker)
Mohamed el-Szadek Szoliman (egyiptomi)
Rados Bulatovic (szerb, FK Szevojno)
Roguy Meyé (gaboni, Ankaragücü)
Safet Jahic (bosnyák-szlovén, Rudar Velenje)
Vlad Bujor (román, Universitatea Craiova)


A Debrecen elrúgja magát?

Mármint a gödör fenekéről. Az elmúlt évek magyar sikerklubjának az 5. hely bizony csalódás, és a cívisvárosban nem is tervezik a szerény ismétlést. A sikertelenség fő haszna, hogy a kettős terhelés magyar specialistájának a nyár és az ősz nyugodtabb hátteret jelent, csak a bajnokságban van tennivaló.

A debreceni játékosmozgás jelentős volt, de valahogy nincs az embernek az az érzése, hogy Kondás Elemérnek emiatt fel kellett volna forgatnia a Lokit, a kezdődő szezon egyik bajnokesélyesét, amely 18 órától a szezon nyitómeccsén a Vasast fogadja.

Érkezők:

Adnan Alisic (holland, Excelsior)
Balajti Ádám (Újpest)
Máté Péter (Szolnok)
Rezes László (Vasas-Híd)
Selim Bouadla (francia-algériai, Le Havre)
Stevo Nikolic (bosnyák, FK Borac Banja Luka)
Szilágyi Péter (Vasas-Híd)
Vjatseslav Zahovaiko (észt, UD Leiria)


Győri remények

A Rába partiak csak egy 9. helyre építhetnek, de az ETO anyagilag és szakmailag is elég stabil háttérrel rendelkezik, ami meglátszódott az átigazolási szezonban is.

Magyar szinten erős játékosok érkeztek Csertői Aurél kezei alá, az egyszeres cseh válogatott Stresík és a Palmeirastól igazolt brazil Lamas, vagy éppen a Hollandiából hazatérő Simon András is sokat segíthet abban, hogy a győriek is beszálljanak a dobogóért folyó versenybe.

A győriek vasárnap 17 órától Kispesten vendégeskednek.

Érkezők:

André Lamas (brazil, Palmeiras)
Jarmo Ahjupera (észt, Újpest)
Marek Strestík (cseh-szlovák, FC Zbrojovka Brno)
Molnár Péter (Siófok)
Simon András (Excelsior)
Zoran Supic (szerb, Lombard Pápa)
Zámbó Bence (MTK)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73882123, K¸lˆnleges GÈsa est a Sushi Seiben 2019 ·prilis 4.-Èn., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.