Foci

Debrecenben már várják a bajnoki rajtot

Pénteken délután a DVSC-TEVA és a Vasas-Híd összecsapásával kezdetét veszi az OTP Bank Liga 2011-12-es kiírása.

Vége a nyári uborkaszezonnak, a hétvégén csonka bajnoki fordulót rendeznek hazánkban – a bajnoki címvédő Videoton halasztását elfogadta a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Siófok elleni meccset később pótolják.

Pénteken egy találkozóra kerül majd sor, az előző idényben visszafogott teljesítményt nyújtó Debreceni VSC fogadja a Vasas-Híd együttesét.

“Az új játékosok később csatlakoztak, van egy kis fizikai lemaradásuk, emellett nem mindenkinek van kész a papírja. Elképzelhető, hogy valamelyikük leül a kispadra, de ismétlem: még be kell illeszkedniük a csapatjátékba. Mindenki várja már a rajtot, én például nagyon, de szerintem a játékosok is így vannak ezzel, és remélhetőleg mindent megtesznek, hogy az első meccsünk jól süljön el, mert egy sikeres nyitány befolyásolhatja a további mérkőzések kimenetelét.

Ne tévesszen meg senkit, hogy a Vasas kerete átalakult, és azt a benyomást kelti, mintha szanaszét lenne. Nem szabad így felfogni, mert biztos, hogy nagyon nehéz ellenfél lesz. Az új labdarúgóik nagy bizonyítási vággyal lépnek pályára, de az első mérkőzésen amúgy is mindenki feltüzelt állapotban futballozik, újult erővel próbál a játékba kapcsolódni. Néhány meccs után kialakulnak majd az erőviszonyok, de az elején minden csapat kettőzött erővel küzd. A kánikula igazából nem tesz jót a játéknak.

Tudom, sokat azt gondolják, hogy a labdarúgóknak ezt is el kell viselni, mert ebből élnek, de ők is emberek, ugyanúgy működik a szervezetük, mint másoknak. Igaz, hogy edzettebbek, de a nagy meleg őket is megviseli. Forróságban más a játék ritmusa, mert nem lehet ugyanazt a tempót diktálni” – mondta a dvsc.hu-nak Kondás Elemér, aki biztosan nem számíthat a műtét után lábadozó Farkas Balázsra, Szűcs Istvánra és Stefan Mardaréra.

Komjáti András, az angyalföldiek trénere szerint nehéz feladat elé néz csapata, mivel az összeszokottság hiánya mellett a mostani ellenfél jó erőkből áll.

“Olyan csapat lép pályára Debrecenben, amelynek tagjai nem sokat játszottak együtt. Persze akarattal, erős motivációval sok mindent el lehet érni, én mindenesetre teljes mértékben bízom a labdarúgóimban, remélem, a mutatott játékkal rá is szolgálnak majd erre a bizalomra. Elsősorban arra próbálom ösztönözni őket, hogy próbáljanak maximálisan koncentrálni az előttük álló feladatra.

A tavaszhoz képest mindenképpen más szerkezetű csapatot láthatnak majd szurkolóink a Nagyerdőben, hiszen a taktikánknak is alkalmazkodni kell az új csapattagok erényeihez. Antal Péter technikai vezetőnk hősies munkájának köszönhetően játékosaink többségének a papírjai rendben vannak, remélem péntek déli tizenkét óráig a még meglévő hiányosságokat is sikerül pótolni” – idézi az fcvasas.com a szakembert.

DVSC-TEVA – Vasas-Híd
Debrecen, DVSC Stadion, 18.00, Vezeti: Andó-Szabó Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik