Az uruk győzelméhez nem férhetett sok kétség, a csapat ugyanis végig uralta a mérkőzést a fiatalokból verbuválódott közép-amerikaiak ellen. A találkozó egyetlen gólja a 14. percben született, Diego Forlán szabadrúgása után Alvaro Pereira lőtt közelről a hálóba. Az első felvonásban tovább növelhette volna előnyét a La Celeste, Luis Suarez löketét azonban bravúrral hárította Michel kapus.
Mexikónak mindössze kontrákra futotta, a legveszélyesebb játékos ezúttal is Giovanni Dos Santos volt.
A második felvonásban is Uruguay akarata érvényesült, az El Tricolor egyedül az utolsó húsz percben tudta izgalmassá tenni a mérkőzést. Rafael Marquez állt a legközelebb az egyenlítéshez a 89. percben, de a játékvezető les miatt megállította a mexikói akciót.
Uruguay ezzel a C csoport második helyén végzett, ami azt jelenti, hogy a negyeddöntőben a házigazda Argentína lesz az ellenfele.
Gólszerző: Pereira (14.)