Foci

Tévez Brazíliába mehet

A Manchester City argentin válogatott támadójának képviselője bejelentette, védencét a brazil Corinthians vásárolná meg 35 millió fontért.

Mint ismert, a megalkuvást nem tűrő játékáról is ismert Carlos Tévez bejelentette, el kívánja hagyni a Manchester City együttesét. Döntése hátterében a családja áll, amely továbbra is Dél-Amerikában él, a csatár pedig már nem bírja ki lányai nélkül.

A jelenleg hazája válogatottjával a hazai rendezésű Copa América negyeddöntőjére készülő labdarúgó képviselője, Kia Joorabchian elárulta, a védencét két esztendőn át foglalkoztató Corinthians csapna le a 27 esztendős Tévezre.

„A tárgyalások megkezdődtek, a Corinthians felvette velünk a kapcsolatot. Tévez és én is azt szeretnénk, ha a brazil klubban folytatná a pályafutását. Elárulta, van egy befejezetlen ügye, ugyanis meg akarja nyerni a Libertadores Kupát. Most már minden a City vezetőin múlik” – mondta Joorabchian.

„Ha valóban van érdeklődés, úgy semmi gondom nem lenne azzal, hogy visszatérjek a Corinthiansba” – mondta a Telefének Tévez, akit 2003-2005-ig háromszor is az év dél-amerikai játékosának választottak meg – az elsőt még a Boca Juniors labdarúgójaként zsebelte be.

Carlito útja

Carlos Tévez Buenos Airesben látta meg a napvilágot 1984-ben. Gyerekkorában vízforralás közben harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, ennek jeleit hordja mai napig a testén. Nevelőegyesülete, majd első profi klubja, a Boca Juniors felajánlotta neki, hogy állja a szépészeti beavatkozás költségeit, ám a támadó nem kért belőle, mondván „ez emlékeztet arra ki voltam régen és ki vagyok ma”.

Miután három évig erősítette a Bocát, 2004-ben szerződött át a brazil Corinthianshoz, ahol argentin lévén is közönségkedvenc tudott lenni. Nem mellesleg az érte kipengetett mintegy 15 millió euró a legnagyobb összeg volt, amely Dél-Amerikában gazdát cserélt egy játékostranszfer során. Tévez mindezt gólokkal és brazil bajnoki címmel (2005) hálálta meg.

2006-ban aztán a szakítás nem sikerült túl szépre, a játékos saját honlapján jelentette be, hogy nem játszik a Corinthiansban, hanem ő és Javier Mascherano a Premier League-ben szereplő West Ham Unitedbe igazolnak. A 2006-07-es szezon végén hallhattuk először ügynöke, Kia Joorabchian nevét, akinek személye miatt a Kalapácsosokat rekordnak számító 5 és félmillió fontra bírságolták, mivel úgy szerződtek Londonba, hogy egy külső személy is benne volt a játékosüzletben – ez tiltott a Premier League-ben. A West Hamet ugyanakkor nem zárták ki az akkori Fradi-tulaj Kevin McCabe nagy bánatára, mert ez azt jelentette, hogy a Sheffield United kényszerült a másodosztályba – a gárda azóta is ott rostokolt, majd most kiesett a harmadik vonalba.

2007-ben történő Manchesterbe szerződése sem volt sétagalopp, ügye megjárta a Nemzetközi Sportdöntőbíróságot (CAS) is, a WHU kétmillió fontos kompenzációban részesült a bizniszt követően. Miután kétszeres bajnok lett a Vörös Ördögökkel, illetve a Bajnokok Ligájában is révbe ért – hogy a Ligakupáról, a Community Shieldről és a klubvilágbajnoki címről ne is beszéljünk – 2009 nyarán az ősi rivális Cityhez szerződött.

Hamar megkedveltette magát a szurkolókkal, majd a mostani vezetőedző, Roberto Mancini – egy kis szóváltást követően – őt tette meg a gárda csapatkapitányává. Tévez aztán a most zajló uborkaszezonban robbantotta a bombát: elvágyódik Angliából, szíve szerint leginkább Dél-Amerikában játszana.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik