Foci

Lett volna vevő a Fradi meccsére

A Sport Televízió közvetítette volna a Ferencváros Európa Liga-selejtezős mérkőzését, azonban a klub ehhez nem járult hozzá a korábbi, a Kentaróval kötött szerződésben foglalt feltételekkel.

Mindezt az MTI a Kentaro egyik munkatársától tudta meg. A Kentaro szerezte meg a közvetítési jog értékesítését 2004-ben, annak a 150 000 eurós kölcsönnek a fejében, amit a klubnak nyújtott. Ennek kamatmentes törlesztése úgy zajlott volna, hogy a közvetítési jog értékesítéséből származó bevétel 70 százaléka a Ferencvárost, 30 százaléka pedig a Kentarót illeti meg. Utóbbi a Prago Sport nevű cégnek adta el a jogokat, ez a cég pedig a magyar Sport TV műsorainak nyolcvanszázalékos jogtulajdonosa – mondta el a Kentaro munkatársa.

Az ulloi129.wordpress.com internetes oldal szerint is a sporttévé szívesen adta volna a Fradi meccsét, de a csatorna hiába fizeti ki a Pragónak a meccsért kért 13 000 eurót, a jövőben a klubnak is fizetnie kellett volna. A dupla elszámolást és az esetleges költséges pereket pedig a Sport TV nem vállalta.

Az MTI értesülése szerint a fennálló jogvita kapcsán a Kentaro és a Ferencváros képviselői jövő héten, vagy az azt követő hét elején ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy az 1. fordulós siker esetén a 2. körben már képernyőre kerülhessen a zöld-fehérek meccse. A Kossuth Rádió sem közvetíti az összecsapást, ugyanis ezt a jogot is értékesítették a múltban.

Az ulloi129.wordpress.com csütörtökön azt írta, a Ferencváros megtette a kedden Kubatov Gábor elnök által a szurkolói ankéton bejelentett feljelentést, azonban mégsem Furulyás János korábbi elnök, hanem ismeretlen tettes ellen. Az egyesület súlyos értékaránytalanság miatt meg is támadta a szerződést, valamint jogfenntartással élt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik