Foci

Az FTC feljelentést tesz a tv-s jogok miatt

Egyelőre csak "próbajátékon lévő" szponzorról lehet beszámolni a Fradi labdarúgócsapatánál.

A Nemzeti Sport tájékoztatása szerint Kubatov Gábor, az FTC elnöke szurkolói ankétot tartott kedden a Springer-szobornál, ahol több száz szimpatizáns jelent meg.

“Válságban vagyunk, a poklot éljük most meg, ezért kellett csökkenteni a költségvetést, a focistáknál ez 60 százaléka az elmúlt évihez képest” – mondta Kubatov Gábor. “Közöltük pár játékossal, hogy képtelenek vagyunk fizetni a korábbi bérüket, – a többség ezt megértette. A stábnál is csökkentettük a költségeket, mi sem veszünk fel fizetést. A szponzoroknak vannak elvárásaik, átlátható költségvetést akarnak, ezt most még nem tudjuk garantálni, de ezen dolgozunk, nagyon nehéz…”

Kubatov szerint jelen pillanatban úgy tűnik, 600 millió forint hiányt okoztak az angolok, így minden felesleges kiadás, például jövőbeni büntetések, zárt kapus meccs, végzetes lehet.

Az elnök megerősítette, hogy nem lesz televíziós közvetítés a csütörtöki Európa Liga-selejtezőről az örmény Ulisses ellen, ugyanis még Furulyás János idejében 50 ezer euró kölcsönért eladták a jogokat, ami aránytalanul alacsony összeg. Azóta ráadásul továbbértékesítették a jogokat, a jelenlegi vezetés azonban nem ismeri el a korábban kötött megállapodásokat. A televíziók a rendezetlen viszonyok miatt nem adják az FTC EL-meccsét. Már megírták a feljelentést, és meg is teszik a szükséges jogi lépéseket.

A lehetséges szponzorokkal kapcsolatban elhangzott, hogy eddig csak kisebbek estek be, a Groupama biztosító egyelőre “próbajátékon van” a nemzetközi kupameccseken.

Az ankét során kiderült, hogy Almássy Kornél politikus veszi át a jégkorongszakosztályt, a férfi kézilabdások esetében nem volt más megoldás, csak a PLER-rel való fúzió (zöld-fehér lesz a mez, kék csíkkal, a meccseket Lőrincen rendezik).

A focistáknál még nincs végleges mez, míg az internetes megjelenéssel nem tudnak mit kezdeni, ugyanis a jogok Várszegi Gábor kezében vannak, akivel a többi, birtokában levő kereskedelmi jogokkal együtt békés úton akarnak megállapodni az átvételükről (az üzletember állítólag 1,8 milliárdot kér értük).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik