Foci

1 milliárdos nyereséggel zárt a bajnok Vidi

Az elmúlt évben 1,3 milliárd forintos nyereséggel zárt a Videoton labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság. A Fradinál 1 milliárdos mínusz a mérleg.

A székesfehérváriak mindezt úgy érték el, hogy 2009-es évet még 846,3 milliós mínusszal zárták – írja az mfor.hu oldal.

A Fehévár FC Kft.-nél az értékesítés árbevétele például egy év alatt 293,6 millió forintról 641,1 millióra emelkedett. Ez nagyrészt a szponzori bevételeknek köszönhető, melyek 226,2 millióról 414 millióra nőttek. Emellett a közvetítési jogokért cserébe tavaly 125,9 milliót kapott a klub.

A rekordnyereség eléréséhez hozzájárult a 2,2 milliárd forint rendkívüli eredmény, amiből 2,17 milliárdot a társaság kölcsön tőke- és kamatkötelezettségének más vállalkozás általi elengedéséből származó bevétele tett ki.

“A Fehérvár FC Kft.-nek tavaly év végén 1,48 milliárdos követelése is volt, mely nagy részben azt az 1,37 milliárdot tette ki, melyet a cég saját tulajdonosának, a Futball-F Kft.-nek nyújtott. Emellett a vállalkozásnak 1,2 milliárdos kötelezettsége is volt, melynek nagy részét 1,1 milliárdos rövid lejáratú kölcsönök tették ki” – áll a www.mfor.hu honlapon.

A legnagyobb veszteséget a Ferencváros könyvelte el: a zöld-fehéreknél tavaly – a vállalkozás nyilvános beszámolója szerint – 1,1 milliárdos mínusszal zártak. A klub árbevétele ugyanakkor “több fronton” is nőtt a 2009-es évhez képest, így a belépőjegyekből, a bolti eladásokból, és a közvetítési jogokból is több pénzt folyt a kasszába. Ezzel szemben a szponzori pénzek csökkentek, ráadásul a Ferencvárosnál folyamatosan abban bíztak, hogy hamarosan megérkezik a Nemzeti Adó-és Vámhivataltól régóta várt áfavisszatérítés. A beszámoló alapján tavaly év végén ez 447,9 milliós tételt tett ki a követelések között, az utalás másfél éve függőben van egy adóhatósági vizsgálat miatt.

A tavalyi kiadások részletezéséből kiderül, hogy 2009-hez hasonlóan 2010-ben is marketingre és reklámra költött a legtöbbet az FTC Labdarúgó Zrt., pontosan 753,9 millió forintot.

A 2010-es bajnok Debrecennél meglátszott, hogy a csapat a 2009-es BL-főtábla után tavaly “csak” az Európa Ligában szerepelt, A két sorozat közötti különbség pénzben kifejezve nagyjából egymilliárd forint volt: a 2009-es egyéb bevétel még 2,4 milliárd forintot tett ki, míg tavaly 1,3 milliárd szerepelt ezen a soron. Ebből 1,2 milliárdot tett ki az Európai Labdarúgó Szövetségtől kapott támogatás.

Ugyanakkor az előző évvel ellentétben ezúttal nem vett ki 800 millió forint osztalékot a tulajdonosi kör, így a társaság 474,1 millió forintos mérleg szerinti eredményt ért el az egy évvel korábbi 528,2 millió után.

Veszteséges évet zárt tavaly az FTC-hez hasonlóan az Újpest is, a lila-fehérek 2009-et még 236,6 milliós nyereséggel fejezték be, 2010-ben azonban már 48,5 milliós veszteséget termelt a klub.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik