Foci

Újraindult a Bozsik-program

Az OTP és a MOL áll a magyar labdaúgó utánpótlás-kiválasztás mögé a Bozsik-programon keresztül.

Dr. Vági Márton a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára, dr. Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatója (és az MLSZ elnöke), Hernádi Zsolt a MOL elnök-vezérigazgatója, valamint Nyilasi Tibor az MLSZ sportigazgatója közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a két vállalat a jövőben újra segíti az új lendületet kapó Bozsik-programot.

A program meghatározó eleme a szövetség stratégiájának egyik alappillérét képező, a „Magyar Tehetség Útja Európa Élvonalába” utánpótlás-fejlesztési koncepciónak – írja a szövetség honlapja. A megállapodás értelmében a két vállalat a programot, azon belül pedig célzottan a gyermeklabdarúgás „BOZSIK – Gyermek Intézményi Programját”, valamint az utánpótlás korosztályos válogatottakat támogatja.

“Az, ha többen fociznak, automatikusan jelenti azt is, hogy az egyesületi futball élvezetesebb lesz, így visszatérhet a családok mindennapi szórakozásai közé, nőni fog a stadionok látogatószáma. A színvonalasabb játék és a nagyobb nézőszám befektetőket és hirdetőket vonz” – mondta Csányi Sándor.

“Az MLSZ jelenlegi vezetése önmagában is elegendő garanciát jelentett volna a MOL-nak, hogy újra támogassa a Bozsik-programot, de a megelőlegezett bizalomnál jelenleg sokkal többről van szó: az elmúlt egy évben az MLSZ-ben, a szövetség szakmai tevékenységében olyan gyökeres változások mentek végbe, hogy egyértelmű volt számunkra, érdemes a Bozsik-program mögé állni” – így Hernádi Zsolt, az olajipari cég vezérigazgatója.

Nyilasi Tibor elmondta: “a Bozsik-program fő célkitűzései a tömegesítés, a tehetségkutatás és a tehetségek fejlesztése. Ennek elérése érdekében a szövetség egységes, átlátható rendszert épít, amely naprakész, hiteles és ellenőrizhető formában regisztrálja a programban résztvevő labdarúgókat. A verseny és képzési rendszer kialakítása megfelel az UEFA és a FIFA szakmai követelményeinek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik