Foci

Nem a hollandok elleni vereségünkre épít Luxemburg

Luc Holtz, a luxemburgi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint egy feltüzelt társaság fogadja pénteken Dzsudzsák Balázsékat.

A magyar nemzeti együttes pénteken este Luxemburgban vendégeskedik, a két ország válogatottja felkészülési mérkőzést vív egymással. Luc Holtz, a miniállam csapatának szövetségi kapitánya az Egervári-fiúk 4-0-ás hollandok elleni zakóját elemezte a találkozó előtt.

„Nem abból a mérkőzésből indulunk ki. Már nem tudnánk csak arra építeni, hogy azon meccsen nem sikerült rendesen visszazárniuk támadásból védekezésbe. Jó bemelegítés lesz ez a fehéroroszok elleni találkozó előtt” – mondta a luxemburgi Tageblattnak Holtz.

„A játékosaim erőnlétileg abszolút rendben vannak, a motivációval és a koncentrációval sincsenek gondok. A keret szerencsére nagyon összeért, nagyobb a csapaton belüli verseny, mint valaha, így több játékos közül tudok választani.”

A mieink mérlege eddigi százszázalékos Luxemburg ellen, tízből tízszer sikerült legyőzni mostani ellenfelünket – legutóbb 2003-ban, a válogatottba visszatérő Szabics Imre duplájával.

A pénteki találkozó után a magyar labdarúgó-válogatott kedden már Európa-bajnoki selejtezőt játszik San Marinóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik