Foci

Conte aláírta szerződését a Juvénél

Hivatalossá vált, hogy Antonio Conte lett kedden a Juventus labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

Andrea Agnelli klubelnök kedden a csapat honlapján jelezte, hogy Luigi Del Neri távozik, Conte pedig átveszi helyét a csapatnál, majd a klub délutáni közleményéből az is kiderült, hogy két évre, 2013. június 30-ig szól a 41 éves szakember megbízatása.

“Sikeresek akarunk lenni újra, s Antonio Conte segít nekünk majd ebben. Az ő kinevezése az első lépés a hagyományainknak megfelelő eredményekhez visszavezető úton” – mondta Agnelli.

A korábbi középpályás 1992-től 2004-es visszavonulásáig játszott a Juventusban, s összesen 15 trófeát gyűjtött be a csapattal. A többi közt ötször nyert bajnokságot és egyszer Bajnokok Ligáját a csapattal, melynek csapatkapitányi karszalagját is többször viselte.

Conte már edzőként is több helyen bizonyított 2009-ben a Barit, idén pedig a Sienát juttatta vissza az élvonalba, ráadásul mindkétszer első helyen zárta csapataival a másodosztályú bajnokságot.

A Juventus vezetősége elődjét, Luigi Del Nerit azért menesztette, mert a gárda a következő szezonban nem szerepelhet a nemzetközi kupaporondon, mivel csak a hetedik helyen végzett a bajnokságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik