Foci

A Juve álomgóllal nyert Neville búcsúmeccsén

Gary Neville kedden este utoljára lépett pályára a Vörös Ördögök mezében, de az Old Trafford közönsége David Beckhamet is ünnepelte.

Méltó módon vett búcsút a Manchester United csapatától a visszavonuló Gary Neville, miután tegnap egy gálameccs keretében az olasz rekordbajnok Juventus tett látogatást az Old Traffordon.

Gary Neville mellett a hazaiaknál pályára lépett testvére, Phil Neville is, ott volt a pályán Nicky Butt, valamint újra felöltötte a MU mezét az Amerikában légióskodó David Beckham, akit kitüntetett figyelem övezett régi csapata szurkolóitól.

A Manchester Rooney révén szerzett vezetést az olasz bajnokság hetedik helyén végzett Juve ellen, de a vendégeknek még az első félidőben sikerült egyenlíteniük, Pepe bólintott a hálóba (Gary Neville lemaradt az olasz középpályásról).

A második játékrészben csak egyetlen gól született, de az nem akármilyen volt: a 19 éves Manuel Giandonato végezhetett el oldalról egy szabadrúgást, lövése a kapus fölött is átszállva a túlsó lécről vágódott a hálóba. A Juve ezzel 2-1-re nyerni tudott.

Gary Neville, a Manchester United korábbi csapatkapitánya több mint 600 alkalommal lépett pályára az angol gigász színeiben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik