Foci

A Vidi sikeres üzleti vállalkozás lesz

Paulo Sousa nem csak BL-szereplésre képes csapatot, de egyúttal üzletileg is sikeres vállalkozást ígér Fehérváron.

Enyhén teátrális körülmények között vonult be a negyvenéves portugál szakember, a Videoton három évre szerződtetett új szakvezetője a Novotel konferenciatermébe, a játékosként kétszeres BL-győztes (1996, Juventus, 1997, Borussia Dortmund), edzőként viszont semmilyen eredménnyel nem rendelkező sportember igazi világpolgárként angolul, spanyolul, portugálul (anyanyelvén) és olaszul válaszolgatott az újságírók kérdéseire, de gyaníthatóan németül sem sikerült volna zavarba hozni – már csak azért sem, mert nem az a zavarba hozható típus.

„Hatéves korom óta szenvedélyem a futball, remélem, ebben osztoznak velem – kezdte a rokonszenves, enyhén őszülő, de versenysúlyát gondosan tartó egykori védekező középpályás. – Óriási illúziókkal és ambícióval érkezem Fehérvárra, komoly eredményeket akarok elérni a csapattal, a stábbal együtt – amelyben lesznek általam hozott, külföldi szakemberek is – babérokra törünk. A Videotonnál hisznek a tudásomban, a szervezőkészségemben, a munkámban és az általam kijelölt útban, optimista vagyok, ilyen a természetem.”

Sousa tisztában van azzal, hogy Magyarországon nincs könnyű dolga egy külföldi futballedzőnek, s azt is tudja, hogy bár több tucat, határon túli szakember is megfordult hazánkban, eddig mindössze kettőnek sikerült bajnoki címet nyernie (a finn Martti Kuuselának 1993-ban a Bp. Honvéddal, a cseh Miroslav Beráneknek 2007-ben a DVSC-vel – a szerk.)

„Tudom, hogy működik az ilyesmi, fel vagyok készülve a sortűzre most is, és a későbbiekben is” – mosolygott az újságírókra az edző. – Az első kérdésem az volt: megvan-e a klubban, a tulajdonosban ugyanaz az ambíció, ami bennem, s amikor igenlő választ kaptam, elkezdtem beleásni magam a Videoton című tananyagba. Tizenhét meccsét néztem meg a csapatnak dvd-ről, a Ferencváros és a bajnok Debrecen elleni mérkőzéseket a helyszínen tekintettem meg, ahogy a Puskás-Suzuki Kupát is. Picit meg is lepődtem, hogy senki sem ismert fel, pedig csöppet sem maszkíroztam el magam… Sajnos, az európai televíziókban kevés magyar futballt látni, az is az egyik célom, hogy a munkásságom eredményeképpen ez az áldatlan állapot megváltozzon.”

Sousa elismerő szavakkal méltatta a Sóstói-stadiont és a kapcsolódó – felcsúti – létesítményeket.

„Fantasztikus a klub infrastruktúrája, a körülményekre biztos, hogy semmit nem foghatok majd. Nekem fontos, hogy a vezetők higgyenek bennem, és a bizalom eddig megvan. Határozott elképzeléseim vannak, akik nem húznak velem egy irányba, azoktól rövid úton megszabadulunk. A klub mindennél fontosabb, minden más szempont ezután következik. Ami a várható játékoscseréket illeti, szándékaim szerint az állomány 30 százalékát kicserélem, de nevekkel nem szolgálhatok. Nekem különben is a közösség a fontos, egyénekben nem gondolkodom. Mezey Györggyel, a korábbi edzővel valószínűleg konzultálok majd, őt jól ismerem, UEFA-szemináriumokon találkoztunk, beszélgettünk már. Már most leszögezem: senkinek nem engedem meg, hogy éket verjen közénk!”

A portugál abban is bízik, hogy a Videoton az ő szakmai irányításával sikeres üzleti vállalkozás lesz.

„Nem az a lényeg, hogy mennyiért szerződtetünk futballistákat, hanem az, hogy a játékosok értékét jócskán megnöveljük a teljesítményünkkel, a csapat szereplésével. Sikeres üzleti vállalkozásnak kell lennie a Videotonnak. Olyan focit kell játszanunk, amely mindenkinek elnyeri a tetszését. Én a futball romantikusának vallom magam, és e majd a pályán is tükröződni fog, meglátják!”

Sousa június 9-én kezdi meg a felkészülést a BL-selejtezőkre és az új bajnokságra, szűk egy hónapja lesz arra, hogy csapatot építsen. A szakvezetőnek ugyanaz a célja, mint Tassy Márk ügyvezetőnek, aki ugyancsak ott volt a keddi sajtóértekezleten: a hazai dominancia megérzése mellett letenni a névjegyet a nemzetközi porondon, s a harmadik évre eljutni a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Buzsáky: Remek választás!
Buzsáky Ákos, a Queen’s Park Rangers magyar válogatott középpályása szuperlatívuszokban beszélt egykori edzőjéről, Paulo Sousáról.
„A Videoton vezetői jobb menedzsert – ahogy itt, Angliában mondják – nem is választhattak volna a bajnokcsapatnak. Jóllehet egy percet sem játszhattam alatta, tudniillik éppen lábadoztam keresztszalag-szakadásomból, amikor a QPR szakvezetője volt, nagyon is van fogalmam arról, milyen edző Paulo Sousa, hiszen megannyi tréningjét láttam. Igényes, következetes szakember, akinek határozott elképzelése van a futballról, s ebbe nem is nagyon enged beleszólni kibiceket. Filozófiája a kreatív portugál, a precíz német és a taktikailag roppant fejlett olasz labdarúgás mentalitásának ötvözete” – mondta honlapunknak a csapatával a Premier League-be feljutott Buzsáky, akiről Sousa megemlékezett a sajtótájékoztatón, olyan labdarúgónak nevezve, akinek játéktudása bőven megüti a Premier League színvonalát, a magyar válogatottét is, és akit adott esetben simán el tudna képzelni a Videoton csapatában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik