Fülöp helyett Csernyánszki a válogatott keretben

A bajnoki ezüstérmes Paks kapusa Fülöp Márton sérülése miatt került be a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.

Egervári Sándor szövetségi kapitány az MLSZ honlapjának elmondta, hogy Fülöp a hétvégén edzés közben szenvedett csuklósérülést, ezért nem számíthat rá a következő két meccsen. “Néhány napot vártunk, de a csuklósérülése nem javult, az orvosok hosszabb pihenést írtak elő számára – mondta a szakvezető. – Továbbra is három kapussal szerettünk volna készülni a következő mérkőzésekre, ezért döntöttem úgy, hogy az utóbbi időben remek formát mutató Csernyánszki Norbertet hívom meg a válogatott e heti összetartására.”

A keret tagjai szerdán találkoznak először. A kétnapos, három edzésből álló összetartáson azok a futballisták vesznek részt, akiket klubcsapatuk elenged addigra szabadságra, a teljes keret csak a mérkőzések előtti edzőtáborozás kezdetén, vagyis május 30-án jön össze.

A válogatott június 3-án Luxemburggal játszik felkészülési mérkőzést, majd négy nappal később következik a San Marino elleni Európa-bajnoki selejtező.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.