Foci

NB I, 29. forduló – edzői értékelések 2.0

Mozgalmas volt a szombat a Monicomp Ligában: az MTK kiesett az első osztályból, az Újpest kiütötte a Honvédot, a Kaposvár otthon botlott.

A tegnapi játéknap során időrendben az első találkozót a Bozsik-stadionban rendezték, ahol a vendég Újpest már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát a házigazda Honvéd ellen. A lila-fehérek 3-0-ra vezettek az első félidő végén, a második játékrészben pedig hiába szépített Danilo, Rajczi kései gólja visszaállította a háromgólos különbséget.

Supka Attila, a kispestiek vezetőedzője a 4-1-es vereség után a kihagyott lehetőségek miatt bosszankodhatott: “Sajnálom a vereséget, de törvényszerű volt, mert ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni, ennél jóval nagyobb koncentráció szükséges a kapu előtt. 0-0-nál Zelenka óriási helyzetben rontott, majd 1-0-nál is több nagy lehetőséget elhibáztunk, a három kapott gól után pedig nem tudtunk már felállni. Megvannak az okai a mai kudarcnak, nagyon fáradtan, fásultan mozgott a csapat, különösen az idősebb játékosok a védelemben” – fogalmazott a szakember.

A vendégek vezetőedzője természetesen sokkal elégedettebb volt: “A szerdai mérkőzés után jó állapotban volt a csapat, és sok futással, mélységi beindulásokkal sikerült helyzeteket teremtenünk. Több fordulópontja volt az első félidőnek, például a Honvéd első ziccerénél, amikor Pollák Zoli tőle szokatlanul rosszul passzolt, és sikerült mentenünk a ziccert. Ezek után próbáltuk minél több hibára kényszeríteni az ellenfelet, ami sikerült is. A kényszerű cserék meghatározták a második félidei játékunkat, ezért is különösen értékes ez a győzelem” – mondta Mészöly Géza.

Eredmény – Monicomp Liga, 29. forduló:
Bozsik-stadion, 2000 néző, vezette: Vad II
Budapest Honvéd – Újpest FC 1-4 (0-3)
Honvéd: Kemenes – Lovric, Botis, Debreceni, Hajdú – Moreira (Nagy, 27.), Horváth, Zelenka, Hidi, Ivancsics – Danilo. Vezetőedző: Supka Attila
Újpest: Balajcza – Szokol, Litauszki, Takács, Pollák (Tajthy, 28.)– Balajti (Rajczi, 59.), Mitrovic, Egerszegi (Szalai, 67.), Balogh – Lázár, Ahjupera. Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Danilo (57.), illetve Ahjupera (9.), Balogh B. (39.), Balajti (40.), Rajczi (88.)
Sárga lap: Horváth (41.), Hajdú (50.), Botis (68.), illetve Tajthy, 38.)

A friss bajnok Videoton az első félidőben 2-0-ás előnyre tett szert a Székesfehérvárra látogató Győri ETO ellen, majd a szünet után Lencse kiállítása miatt emberhátrányba került, de egy gólt sikerült megőrizniük az előnyükből (miközben ellenfelük büntetőt is hibázott), így végül 2-1-es sikert arattak.

A fehérváriak részéről nem lehetett ok a panaszra, az ünneplés napjai után is sikerült begyűjteni a három pontot. “Kicsit sajátos felkészülés előzte meg a mai találkozót, gondolok itt a fantasztikus, bajnoki aranyat érő mérkőzésre, majd az ezt követő, frenetikus ünneplésre. Nehéz volt visszazökkenni a megszokott kerékvágásba. Szerencsére azonban a srácok kirántották a szekeret a kátyúból az első félidei játékukkal, mert a második félidőben azért látszott rajtunk, hogy nem igazán erre a meccsre koncentráltunk az elmúlt két napban. A győzelmünk ennek ellenére biztosnak mondható, még akkor is, ha Sebőknek büntetőt kellett hárítania ehhez” – értékelt Mezey György.

Csertői Aurél az első játékrészben mutatott teljesítménnyel volt leginkább elégedetlen: “Egy Videoton bármilyen felállásban veszélyes ellenfél, mi pedig már az első félidőben eldöntöttük ezt a mérkőzést. Azért mondom ezt, mert két kapitális labdaeladás után kaptunk két gólt – nem törvényszerű ugyan, hogy ilyen esetekben gólt kapjon a csapat, de nálunk ez most bejött. Az első félidőben a játékunk sem volt igazán célra-, és gólratörőnek nevezhető. A folytatásban kicsit pontosabban és jobban futballoztunk, nagyon szép gólt is rúgtunk, igaz, hogy ez az ellenfelünk megfogyatkozása után történt. Úgy érzem, ebben a játékrészben csak rajtunk múlott, hogy a korábbi bakijainkat kijavítsuk, de tizenegyest hibáztunk” – mondta az ETO vezetőedzője.

Eredmény – Monicomp Liga, 29. forduló:
Videoton – Győri ETO FC 2-1 (2-0)
Székesfehérvár, 4000 néző, vezette: Németh
Videoton: Sebők – Andjic, Izing, Vaskó, Hidvégi – Nagy, Szakály, Polonkai (Alves, 63.), Vasiljevic (Sándor, 69.), Lencse, Nikolic (Farkas B., 63.). Vezetőedző: Mezey György
Győr: Stevanovic – Takács (Totadze, a szünetben), Stanisic, Dinjar (Dudás, 73.), Fehér – Pilibaitis, Aleksidze, Kiss, Völgyi (Babic, a szünetben) – Ji-Parana, Koltai. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerzők: Nikolic (24.), Polonkai (26.), illetve Dudás (74.) Sárga lap: Andjic (78.), illetve Pilibaitis (33.), Völgyi (36.), Ji Parana (72.)
Piros lap: Lencse (61.), illetve Ji-Parana (92.)

Kiesett az NB 1-ből az MTK, miután Garami József legénysége 2-0-ra ugyan győzött Pápán, de a Siófok is begyűjtötte a három pontot, így az utolsó forduló előtt megmaradt a négypontos különbség a két csapat között.

Véber György, a Lombard Pápa vezetőedzője a mérkőzés után az NB1.hu-nak elmondta, az utolsó hónapokban különböző okokból lecsúsztak a tabella alsó régiójába, de gratulál a csapatának a bennmaradáshoz. Hozzátette, minden felelősséget magára vállal.

Az MTK-t irányító Garami József szerint a tavaszi fordulókban ugyan kiegyensúlyozott mérkőzéseket játszottak, de hiányzott a szerencse a kritikus pillanatokban.

Eredmény – Monicomp Liga, 29. forduló:
Pápa, 1000 néző, vezette: Kassai Viktor
Lombard Pápa – MTK Hungária 0-2 (0-1)
Pápa: Szűcs – Tóth, Dlusztus, Supic, Németh (Rajnay, 11.) – Rebrik, Gyömbér (Takács, 19.), Bárányos – Quintero (Bali, 64.), Maric, Szabó Zs. Vezetőedző: Véber György
MTK: Hegedűs – Hajdú, Kálnoki Kis, Szekeres, Vukomanovic – Kanta, Gál, Pál, Pátkai, Tischler – Frank (Ladányi, 56.) Vezetőedző: Garami József
Gólszerzők: Tischler (30.), Pátkai (77.)
Sárga lap: Rebrik (53.), Maric (80.)

A Siófok a kupadöntőre készülő Kecskemét otthonába látogatott, 3-2-es győzelmükkel pedig megváltották az első osztályú tagságot a következő szezonra is. A Balaton-partiak nyerő embere Homma volt, aki háromszor is betalált a hazaiak kapujába.

Horváth Károly, a Siófok vezetőedzője az NB1.hu-nak elmondta, már Kecskeméten megkezdték az ünneplést, hozzátéve, hogy a mérkőzésen nagy mentális erőről tettek tanúbizonyságot. A szakvezető Homma mellett a távozófélben lévő Délczeg Gergely teljesítményét is kiemelte.

Eredmény – Monicomp Liga, 29. forduló:
Kecskemét, 2000 néző, vezette: Solymosi
KTE-Ereco – BFC Siófok 2-3 (1-2)
KTE-Ereco: Antal – Koszó, Urbán, Preklet, Farkas I. (Sánta, 65.) – Bori (Máté, a szünetben), Patvaros, Farkas A., Bertus – Tököli (Litsingi, a szünetben), Dosso. Vezetőedző: Tomislav Sivic
Siófok: Molnár P. – Mogyorósi, Fehér, Márton, Novák – Homma, Ludánszki (Horváth, 85.), Tusori, Csordás (Isaac, 87.) – Melczer, Délczeg. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István
Gólszerzők: Bori (17., 11-esből), Bertus (53.), illetve Homma (11., 39., 58.)
Sárga lap: Patvaros (9.)

A Kaposvár jó eséllyel lemondhat a harmadik hely megszerzéséről, miután hazai pályán 1-0-ra kikaptak a sereghajtó Szolnok csapatától.

A Rákóczit irányító Sisa Tibor a találkozó után a kapos.hu-nak elmondta, erre a vereségre nem számított, sok helyzetük volt, de nem tudták értékesíteni őket, pedig nagyon fontos lett volna a három pont. Mint fogalmazott, ez a mérkőzés fájdalmat okozott.

Simon Antal, a Szolnok vezetőedzője megjegyezte, bár már eldőlt a sorsuk, így is motiváltan játszanak, csapata meghálálta a bizalmat.

Eredmény – Monicomp Liga, 29. forduló:
Kaposvár, 2500 néző, vezette: Gaál Gyöngyi
Kaposvár – Szolnok 0-1 (0-0)
Kaposvár: Kovács – Okuka, Bank, Zsók, Korhut – Balázs, Pedro (Bőle, 82.), Farkas (Oláh, a szünetben), Pavlovic – Grumic, Javad (Peric, a szünetben).Vezetőedző: Sisa Tibor
Szolnok: Melnicenko – Milicic (Jokic, 66.), Balogh, Máté, Vukomanovic – Szalai, Némedi, Búrány, Tchami (79.) – Zsolnai, Gosic (Djurovic, 86.) Vezetőedző: Simon Antal
Gólszerzők: Tchami (66.)
Sárga lap: Okuka (61.), illetve Némedi (43.), Jokic (83.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik