Foci

Oross repítette a Halit, kikapott az Újpest

A Haladás és a Paks sikere mellett győzött a Siófok is a Monicomp Ligában, így értékes három ponttal menekül a kiesés elől.

Három mérkőzést rendeztek a Monicomp Ligában szombaton este: a dobogóért küzdő Paks az Újpestet, a kiesés ellen küzdő Haladás a Vasast, a középmezőnyben szereplő Pápa a Siófokot fogadta.

A Haladás remekül szerepel otthonában, szép hazai mérlegükben a legutóbb az Újpesttől elszenvedett vereség ejtett némi foltot. Az utóbbi időben kissé visszaesett az Aczél Zoltán által diktált lendület, így a Siófok esetleges győzelmével nehéz helyzetbe került volna a Hali.

Ennek megfelelően játszott a hazai csapat, amely az első félidőben el is döntötte a három pont sorsát: mindkétszer Oross Márton volt a gólszerző. Először a 30. percben egy fejes után kipattanó labdát vágott a hálóba (1-0), majd a 34. percben már ő maga fejelt a kapura, és nem is célzott rosszul Kenesei szöglete után (2-0).

A meccs végén újfent Oross talált be, megadva ezzel a kegyelemdöfést a Vasasnak. Halmosi passza után állította be a végeredményt a mesterhármast szerző hazai támadó (3-0).

Eredmény – Monicomp Liga, 27. forduló:
Szombathely, 4500 néző, vezette: Solymosi
Haladás – Vasas-Híd 3-0 (2-0)
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky (Lengyel, 7.), Tóth – Sluka (Nagy, 60.), Rajos (Irhás, 72.), Iszlai, Halmosi – Kenesei, Oross. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Vasas: Németh – Balog, Arnaut, Gáspár, katona – Kulcsár, Kovács, Lisztes (Németh, 57.), Rezes – Lázok, Szilágyi. Vezetőedző: Komjáti András
Gólszerzők: Oross (30., 34., 90.)
Sárga lap: Kenesei (85.), illetve Németh (76.)

A Paks már régóta méltán elhiszi, hogy odaérhet a dobogóra, annak akár a második fokára is, így küzd az Európa Liga-indulásért. Ezúttal az az Újpest volt az ellenfele, amely az előző körben bebiztosította helyét az élvonalban. Itt is egy fejesgól nyugtatta meg a hazai csapatot, Vayer Magasföldi szögletét követően fejelt Balajcza kapujába (1-0).

Ki más, mint a gólzsák Lázár Bence egyenlített az Újpest részéről, a 64. percben Ahjupera adott neki gólpasszt (1-1). Az újpesti legénynek ez volt a hetedik gólja a bajnokságban.

A Paksnak volt válasza, igaz, csak a meccs legvégén: Böde góljával a 86. percben válaszoltak a Fradi győzelmére – épp a zöldek ősi riválisának legyőzésével.

Eredmény – Monicomp Liga, 27. forduló:
Paks, 1500 néző, vezette: Kovács
Paks – Újpest 2-1 (1-0)
Paks: Csernyánszky – Heffler, Éger, Fiola (Szabó, 80.), Sifter – Bartha (Böde, 54.), Báló, Sipeki, Vayer (Csehi, 57.) – Kiss, Magasföldi. Vezetőedző: Kis Károly
Újpest: Balajcza – Szokol, Dvorschák (Litauszki, a szünetben), Takács, Pollák – Lázár (Balajti, 83.), Mitrovic, Tajthy, Böőr – Balogh, Ahjupera. Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Vayer (40.), Böde (86.), illetve Lázár (64.)
Sárga lap: Böde (87.), Magasföldi (90.), illetve Lázár (69.)

Az MTK Zalaegerszegen elszenvedett veresége ellenére a Siófok még mindig nagyon nehéz helyzetben van a bennmaradás szempontjából, így égetően fontos 90 perc várt rá Pápán. A legerősebb összeállításban lépett hát pályára a Balaton-parti egyesület, ennek ellenére csak erőlködés folyt a pályán az első 45 percben.

A másodikban is, de kissé megváltoztatta a képet, hogy Dlusztust az 53. percben a második sárga lapja miatt kiállította Iványi spori, megadva ezzel az esélyt a Siófoknak.

Nagy nehezen élt is vele a vendégcsapat, de érdekes módon akkor, amikor már újra egyenlő volt a létszám, hiszen Graszl is mehetett zuhanyozni. A 79. percben közelről talált be Szűcs kapujába a nem sokkal korábban csereként beálló Csermelyi (0-1). A Siófok menekül, leszakította az MTK-t.

Eredmény – Monicomp Liga, 27. forduló:
Pápa, 1500 néző, vezette: Iványi
Pápa – Siófok 0-1 (0-0)
Pápa: Szűcs – Nagy, Dlusztus, Supic, Németh – Zulevs (Tóth, 54.), Gyömbér, Bárányos – Rebrik (Bali, 76.), Maric, Palkó (Szabó, a szünetben). Vezetőedző: Véber György
Siófok: Molnár – Mogyorósi, Fehér, Graszl, Novák – Csordás (Isaac, 90.), Kecskés, Tusori, Melczer (Katona, 76.) – Honma, Délczeg (Csermelyi, 65.). Vezetőedző: ifj. Mihalecz István
Gólszerzők: Csermelyi (79.)
Sárga lap: Dlusztus (34.), Zulevs (42.), illetve Graszl (32.), Mogyorósi (44.)
Piros lap: Dlusztus (53.), illetve Graszl (75.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik