Foci

Mészáros pert fontolgat az UEFA ellen

A bajnoki címvédő Debrecen védője közel egy évet volt kénytelen kihagyni az európai szövetség eltiltása miatt.

Csütörtökön érkezett az örömhír, mely szerint a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felmentette Mészáros Norbertet, a Debrecen védőjét a Bajnokok Ligájával kapcsolatos bundabotrányban. A játékost azzal vádolták, hogy nem tett eleget a jelentési kötelezettségnek, a CAS pedig elfogadta fellebbezését – nem úgy Vukasin Polekszicsét, a Loki kapusa kénytelen letölteni 2012. június 30-ig szóló eltiltását.

Mészáros a dvsc.hu-nak adott interjút az eset kapcsán, melyben megjegyezte, ugyan az ügyvédjével még egyeztetnie kell, de úgy tudja, hogy ismét harcba szállnak az UEFA-val szemben, ezúttal azonban kártérítésért, amiért egy évet ki kellett hagynia pályafutásából.

Arra a kérdésre, hogy láthatjuk-e még ebben a szezonban a pályán, úgy felelt, hogy ugyan erőnlétileg rendben van, azonban természetesen meccshiánnyal küzd, így szerinte az a valószínű, hogy előbb az NBII-es csapatnál játszik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik