Foci

BL: nem nyert, de finalista a Barca

A Nou Campban 1-1-et játszott a Barcelona és a Real Madrid, a katalán sztárgárda várja ellenfelét a Bajnokok Ligája döntőjében. A májtumorral műtött Eric Abidal is beállt a hajrára.

Spanyol lapértesülések szerint az kispadról és az öltözőből is eltiltott José Mourinho nem ment ki a barcelonai szentélybe, hanem hotelszobájából, televízión keresztül követte a visszavágó küzdelmeit. A túloldalon Eric Abidal jelenléte ér meg egy misét, a nemrég májdaganattal műtött francia válogatott védőt ugyanis nevezte Pep Guardiola a mérkőzésre.

Az első mérkőzésen szerzett 2-0-ás előnye ellenére is a Barca volt aktívabb az első percekben, majd a 22. percben a gólhoz is közel járt Katalónia büszkesége, a vendégvédők aludtak be egy szöglet után, Busquets közeli fejesét azonban biztos kézzel fogta Iker Casillas. A spanyol világbajnok kapus ezt követően két hatalmas bravúrt mutatott be, előbb Messi emelését védte, majd David Villa tekerését hárította, ezek közt ráadásul az argentin egy közeli löketét is „kinézte” a hosszú alsóból.

Miután Casillas partiban tartotta övéit (még párszor megóvta kapuját a góltól) a Real Madrid is villant, Alonso adott remek labdát Ronaldónak, a portugál középre ívelését azonban Valdés csípte el remek ütemben, így negyvenöt perc után gólnélküli döntetlenre álltak a csapatok, ami a fővárosiakra nézve volt hízelgő.

Miután a szünetben a biztonságiak levadásztak két pályára rohanó drukkert, Higuaín vette be a Barca kapuját, azonban De Bleeckere már belesípolt az akcióba Ronaldo szabálytalansága miatt. Úgy tűnt, a vendégeknek lehet keresnivalójuk a második félidő elején, de az 54. percben egy szép akció végén Iniesta szöktette Pedrót, a támadó pedig nem hibázott közelről, eldőlni látszott a továbbjutás kérdése.

Tíz percre rá aztán egy eladott labdával Di Maria lépett meg, előbb a kapufára bombázott, majd a kipattanóból Marcelo elé tálalt aki a tizenhatoson belülre robbanva bombázott a hálóba – kiegyenlített a Real Madrid!

A hajrában többnyire csak egymást aprították a felek, amihez a felázó gyepszőnyeg is nagyban hozzájárult, méteres csúszásokat láthatott a publikum. A 91. percben jött a várva-várt csere, Carles Puyolt Eric Abidal váltotta a gyepen, hatalmas tapsvihar fogadta a franciát, akit végül a lefújást követő percekben az égbe dobáltak a társak a pálya közepén.

A Barcelona a két meccs összképe alapján teljesen megérdemelten jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Manchester United, vagy egy nagyobb meglepetés esetén a Schalke 04 vár majd rá (az első felvonást a Vörös Ördögök nyerték 2-0-ra Németországban).

Eredmény – Bajnokok Ligája, elődöntő – visszavágó
Barcelona, Nou Camp, 99 354 néző, Vezette: Frank De Bleeckere (belga)
Barcelona – Real Madrid 1-1 (0-0)
Barcelona: Valdés – Puyol (Abidal, 91.), Piqué, Mascherano, Alves – Iniesta, Busquets, Xavi – Pedor (93.), Messi, Villa (Keita, 74.) Vezetőedző: Pep Guardiola
Real Madrid: Casillas – Marcelo, Albiol, Carvalho, Arbeola – Xabi Alonso, Diarra – Di María, Kaká (Özil, 60.), Cristiano Ronaldo – Higuaín (Adebayor, 55.) Vezetőedző: Aitor Karanka (az eltiltott José Mourinho helyett)
Gólszerző: Pedro (54.) illetve Marcelo (64.)
Sárga lap: Pedro (82.) illetve Carvalho (13.), Diarra (58.), Alonso (69.), Marcelo (75.), Adebayor (85.)
Piros lap:
Továbbjutott a Barcelona, 3-1-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik