Foci

A hajrában húzta be a Juve

A Lazio hazai pályán nem tudott pontot szerezni a torinóiak ellen az olasz bajnokság 35. fordulójának zárómeccsén.

Mindkét együttes számára volt tétje a mérkőzésnek, hiszen míg a Lazio egy esetleges győzelemmel megerősítette volna negyedik, még BL-selejtezőt érő pozícióját, addig a Juventus az utolsó esélyeit próbálta megragadni, hogy reális esélye maradjon a nemzetközi kupaszereplés kiharcolására.

A Rómában rendezett mérkőzésen mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, de a legfontosabb eseményekre az utolsó tíz percig kellett várni. A 81. percben megfogyatkozott a Lazio, miután Ledesma buktatta Felipe Melót, így megkapta második sárga lapját is.

A kiállítás után a Zebrák birtokolták többet a labdát, mégis némileg váratlanul jött a gól: a 87. percben Salihamidzic beadása után Pepe elé került a játékszer, a szélső lövése még egy védőn is megpattant, Muslera már nem tudott hárítani.

A Juve 1-0-ás győzelmével továbbra is hetedik a Serie A-ban, hátrányuk már csak négy pont a negyedik Lazio, illetve három pont a Roma és az Udinese mögött.


Eredmény – Serie A, 35. forduló
Lazio – Juventus 0-1 (0-0)
Gólszerző: Pepe (87.)
Kiállítva: Ledesma (81.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik