Foci

NB I, 26. forduló – edzői értékelések 2.0

Öt mérkőzést rendeztek szombaton a Monicomp Ligában, nyert a Vasas, az Újpest, az MTK és a Honvéd is.

A fővárosi csapatok sikerét hozta a labdarúgó NB1 26. fordulójának szombati játéknapja, miután mind a négy pályára lépő budapesti alakulat begyűjtötte a három pontot.

Elsőként a tavaszi idényben kiválóan szereplő Vasas szurkolói örülhettek, Komjáti András alakulata 2-0-ra verte a szürkén, veszélytelenül játszó vendég Zalaegerszeget. “Magabiztosan kezdtük a mérkőzést, ha több esetben pontosabbak vagyunk a végjátékban vagy az utolsó passzoknál, akkor már korábban vezetést szerezhettünk volna. Az első gólunk furcsa mód nem megnyugtatta a csapatot, mert utána elkezdtünk kapkodni. A második gólunk szenzációs volt, le a kalappal egy 18 esztendős játékos előtt, hogy ilyen pimaszul megoldotta azt a szituációt. Ettől teljesen megnyugodtunk, és én sem éreztem, hogy szépíteni vagy egyenlíteni tudna a Zete. Nagyon örülök annak, hogy végre elmozdultunk az 1-0-s győzelmekről” – fogalmazott a mérkőzés után a vezetőedző.

A Zalaegerszeget irányító Csank János persze korántsem volt ilyen elégedett, mint a mérkőzés utáni nyilatkozatában elmondta, csapata érthetetlen hibákat csinál. Hozzátette, az általa favorizált magyar fiatalok is gyenge teljesítményt nyújtanak a mérkőzéseken.

Eredmények – Monicomp Liga, 26. forduló
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1500 néző, vezette: Farkas Ádám
Vasas-Híd – ZTE FC 2-0 (1-0)
Vasas: Németh G. – Kulcsár D., Gáspár, Mileusnic, Katona M. – Lázok (Ponczók 61.), Kovács G., Lisztes, Rezes (Balogh Zs. 86.) – Szilágyi P. (Présinger 77.), Ferenczi. Vezetőedző: Komjáti András
ZTE: Vlaszák – Kovács G. (A. Delic 57.), Miljatovic, Varga R., Panikvar – Horváth A., Szalai, I. Delic (Simon A. – a szünetben), Kamber, Rajcomar – Turkovs (Simonfalvi 69.). Vezetőedző: Csank János
Gólszerzők: Lisztes (33.), Ponczók (64.)
Sárga lap: Kulcsár (39.), Mileusnic (50.) illetve Panikvar (79.)
Piros lap:

Az Újpest zsinórban a harmadik győzelmét aratta, a Szusza Ferenc Stadionban ezúttal a Pápa volt az áldozat. A 2-1-es siker után Mészöly Géza boldogan értékelhetett: “Az első félidőben, úgy gondolom, jól játszottunk, mi irányítottuk a mérkőzést, a második félidőben viszont kihagytunk két hatalmas helyzetet, amitől támadóink játéka kicsit görcsössé is vált. A második félidőben már egy jobb Pápa futott ki a pályára, és néha bizony magunkra húztuk ellenfelünket, átadtuk a játék irányítását, ami majdnem megbosszulta magát. A mai győzelem a szív diadala volt, átérezték a játékosok a meccs fontosságát, és nagyon akarták a győzelmet. Háromszor nyertünk sorozatban, ami valljuk be, elég régen fordult elő Újpesten, remélhetőleg tovább folytatódik ez a sorozat”.

A Pápa mestere, a meccset eltiltása miatt a lelátóról végignéző Véber György csapata első félidőben nyújtott teljesítménye miatt bosszankodott. “Az első félidőben tizenegy gyámoltalan pápai kisfiút láttam a Szusza Ferenc Stadionban kislányos megszeppentséggel, a második félidőben viszont már mi domináltunk, és úgy érzem, bizonyos periódusokban rá tudtuk kényszeríteni akaratunkat az Újpestre. Hatalmas energiákat mozgósítottunk az egyenlítésért, majd miután egyenlítettünk, egy előrelőtt labdából, egy ki nem dolgozott helyzetből megnyerte a meccset az Újpest. Folyamatos érzelmi hullámvasutazásban veszek részt Pápán, úgy érzem, egy bizonyos szinten túl nem tudunk előrelépni, és nem tudom ennek a miértjét” – szólt az értékelés.

Eredmény – Monicomp Liga, 26. forduló
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 3000 néző, vezette: Oláh Gábor
Újpest FC – Lombard Pápa 2-1 (1-0)
Újpest: Balajcza – Szokol, Dvorschák, Takács Z., Pollák – Mitrovic, Tajthy – Böőr (Rajczi 65.), Balogh B. (Simek 82.), Lázár (Balajti – a szünetben) – Ahjupera. Vezetőedző: Mészöly Géza
Pápa: Szűcs – Nagy S. (Heffler – a szünetben), Dlusztus, Supic (Farkas 71.), Németh M. – Quintero, Takács P., Bárányos, Gyömbér – Zulevs (Szabó 65.), Maric. Vezetőedző: Véber György
Gólszerző: Lázár (24.), Ahjupera (77.) illetve Quintero (75.)
Sárga lap: Dvorschák (63.), Rajczi (83.) illetve Gyömbér (39.), Zulevs (55.), Quintero (75.)
Piros lap: –

Az MTK nagyon fontos három pontot szerzett hazai pályán a Szolnok ellen, Pál góljának köszönhetően a kék-fehérek már csak egy pont lemaradásban vannak a bennmaradást jelentő 14. pozíciótól. “Nagyjából az történt a pályán, amire számítottunk, a Szolnok nagyon jól megszervezte a védekezését, többnyire kilenc emberrel őrizték a kapujukat, nehéz volt áttörni őket. Sikerült jó néhány helyzetet kialakítanunk, melyek közül egyet értékesítettünk. A második félidő első felében jól játszottunk, két-három nagyobb helyzetet is kialakítottunk, de nem tudtuk eldönteni a három pont sorsát. Így aztán az utolsó húsz perc is izgalmas volt, nehezen tartottuk meg a labdát, de a játékosok derekasan küzdöttek, így sikerült megőrizni az előnyünket” – mondta Garami József szakmai igazgató.

A sereghajtó Szolnok élén álló Simon Antal megjegyezte, csapata megtört a szerda-szombat ritmusban, az MTK megérdemelten gyűjtötte be a pontokat.

Eredmény – Monicomp Liga, 26. forduló
Budapest, Hidegkuti Nándor Stadion, 600 néző, vezette: Szabó Zsolt
MTK – Szolnoki MÁV 1-0 (1-0)
MTK: Hegedűs – Wolfe (Vukadinovic 55.), Szekeres, Vukmir, Sütő – Könyves (Eppel 75.), Kanta (Gál 81.), Ladányi, Pátkai – Hrepka, Pál A. Vezetőedző: Garami József
Szolnok: Melnicenko – Milicic, Máté P., Durovic, Szalai (Antal 85.), Vukomanovic – Fitos (Gosic 71.), Búrány (Ngalle 62.), Némedi, Jokic – Zsolnai. Vezetőedző: Simon Antal
Gólszerző: Pál (35.)
Sárga lap: Pátkai (15.) illetve Milicic (90.)
Piros lap: –

Siófokon a Szombathelyi Haladás vendégeskedett, a meglehetősen unalmas találkozón nem született gól. Mihalecz István, a Balaton-partiak vezetőedzője szerint pontrúgásokból lehetett volna közelebb kerülni a Hali védelmének feltöréséhez, de így sem sikerült eredményt elérniük az ellenfél kapuja előtt. “Ha optimistán nézem, akkor azt mondom, mindkét csapat szerzett egy pontot, de ha pesszimistán, akkor viszont azt, hogy mindkét csapat vesztett két pontot. A második félidő közepe tájékán volt egy olyan negyed óránk, amikor a kapuja elé szögeztük a Haladást. Ez azonban édeskevés volt ahhoz, hogy legyőzzük a szervezett szombathelyi csapatot. Összességében reálisnak értékelem a döntetlent” – fogalmazott.

A mérkőzést látva a Aczél Zoltán, a szombathelyiek mestere az egy ponttal is elégedett volt: “Az első félidőben a Siófok akarata érvényesült, többet birtokolták a labdát, egy-két átlövésen kívül azonban nem jelentettek igazán nagy veszélyt a kapunkra. A második félidőben már szerintem már mi irányítottunk, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy Molnárnak sem akadt védeni valója. Természetesen nyerni jöttünk Siófokra, de a játék képe alapján és a jelenlegi helyzetünkben elégedett vagyok a döntetlennel” – szólt az értékelés.

Eredmény – Monicomp Liga, 26. forduló
Siófok, BFC Siófok Stadion, 750 néző, vezette: Németh Ádám
Siófok – Szombathelyi Haladás 0-0 (0-0)
Siófok: Molnár P. – Mogyorósi, Fehér Zs., Graszl K., Novák – Csordás, Tusori, Kecskés, Melczer (Lukács 78.) – Homma (Isaac 70.) – Délczeg (Csermelyi 84.). Vezetőedző: Horváth Károly
Haladás: Rózsa – Rajos, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Iszlai – Nagy I G. (Lattenstein 70.), Simon Á., Oross (Simon A. 82.), Sipos N. – Fodrek (Sluka 55.). Vezetőedző: Aczél György
Gólszerző: –
Sárga lap: Graszl (37.), Lukács (85.) illetve Iszlai (7.), Simon Á. (61.), Korolovszky (73.)
Piros lap: –

A Honvéd hazai környezetben 1-0-ra legyőzte a bajnokság harmadik helyén álló Kaposvár együttesét, így Supka Attila csapata már a kilencedik a tabellán. A kispestiek vezetőedzője a mérkőzés után elmondta, a mérkőzés elején nehezen tudtak kibontakozni, de 15-20 perc után átvették az irányítást. Hozzátette, a játék alapján akár többgólos győzelmet is arathattak volna.

A Rákóczit irányító Sisa Tibor elismerte, a fővárosi alakulat megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

Eredmény – Monicomp Liga, 26. forduló
Budapest, Bozsik József Stadion, 1500 néző, vezette: Radványi Ádám
Budapest Honvéd – Kaposvári Rákóczi 1-0 (0-0)
Honvéd: Kemenes – Lovric, Botis, Debreceni, Hajdú – Moreira (Nagy G., 88.), Horváth A., Zelenka, Hidi, Ivancsics – Danilo (Vólent, 74.). Vezetőedző: Supka Attila
Kaposvár: Kovács Z. – Okuka, Grúz, Zsók, Gujic (Korhut, 63.) – Pavlovic (Jawad, 78.), Hegedűs D., Máté, Balázs B. (Grumic, 57.) – Oláh, Peric. Vezetőedző: Sisa Tibor
Gólszerző: Danilo (56.)
Sárga lap: Zelenka (83.) illetve Pavlovic (59.)
Piros lap: –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik