Foci

A végén egyenlített a Fradi

A Debrecen idegenben ért el döntetlent a Ferencváros ellen a Monicomp Liga 26. fordulójában.

A Debrecen abban a tudatban lépett pályára, hogy hosszú idő után győzelme esetén felléphet a dobogóra, annak is a legalsó fokára.

Amióta Kondás Elemér a csapat vezetőedzője, mindkét meccsét megnyerte a csapat, és sokáig úgy tűnt, ez vasárnap sem lesz másként. Az első félidőben is több helyzete volt a Lokinak, Yannick a kapufát is eltalálta.

A vendéggól aztán a második félidő elején született: az alapemberré váló Bódi indította az újabban felettébb gólerős Adamo Coulibaly, aki ritmust váltott, majd kilőtte Haber kapuját (0-1).

Az eredmény egészen a 84. percig nem változott: akkor Balog ívelt középre, Mijadinoski pedig védhetetlen öngólt fejelt Novakovic kapujába (1-1).

A találkozó összefoglalója:

A Debrecen ezzel együtt megérdemelten szerzett pontot Budapesten, amellyel megtartotta jó esélyét az első háromba kerülésre.

Eredmény – Monicomp Liga:
Budapest, Üllői út, 5000 néző, vezette: Iványi
Ferencváros – Debreceni VSC-TEVA 1-1 (0-0)
Ferencváros: Haber – Balog Z., Csizmadia, Tutorics, Junior – Rósa (Miljkovic, 63.), Morales (Tóth B., 57.), Maróti (Józsi, 19.) – Abdi, Heinz, Schembri . Vezetőedző: Prukner László
Debrecen: Novakovics – Nagy Z., Simac, Mijadinoszki, Fodor M. – Ramos (Spitzmüller, 78.), Varga J. – Bódi (Dombi, 85.), Szakály P., Yannick (Farkas B., 90.) – Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Mijadinoski (84., öngól), illetve Coulibaly (56.)
Sárga lap:
Morales (28.), Balog (36.), Tóth B. (59.), Heintz (79.) illetve Szakály (33.), Coulibaly (40.), Bódi (77.), Ramos (77.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik