Foci

Varázsolt a Porto az EL-ben – értékelések

Az egész szezonban szenzációsan játszó Porto ezúttal is kitett magáért: kiütötte a Villarrealt az Európa Ligában. A másik párharc izgalmas maradt.

Idegenben szerzett gólt a Braga együttese az Európa Liga elődöntőinek első mérkőzésén, ez pedig jó esélyt táplál a továbbjutásra, hiszen a Benfica “csak” kettővel válaszolt.

Domingos Paciencia, a kiscsapat vezetőedzője optimistán nyilatkozott: “A vereség sosem jó eredmény, de tudjuk, hogy minden kérdés nyitott. Megpróbálunk otthon visszajönni a párharcba és továbblépni. Az biztos, hogy azon a meccsen egy másik Braga játszik majd. Idegesek voltunk a meccs elején, de ahogy haladtunk előre, magabiztosabbá váltunk, ebben kell változtatni” – értékelt a mester.

A meccs összefoglalója:


Jorge Jesus, a Benfica szakvezetője szintén derülátó: “Megnyertük az első meccset, amely ugyanúgy végződött, mint a Paris SG és a Stuttgart elleni, nem újdonság tehát az eredmény számunkra. A Braga nem hagyott minket kibontakozni, a góljuk is rögzített szituáció után született.”

“Nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, főleg az első félidőben. Kicsi az előnyünk, de mindent megteszünk” – mondta a benficás Pablo Aimar, aki a többes számot feltehetően csak rutinból használta, ghiszen eltiutlát smiatt nem játszhat a jövő heti visszavágón.

Európa Liga – elődöntő – első mérkőzés:
Lisszabon, Estádio da Luz, 65 647 néző, Vezette: Craig Thomson (skót)
Benfica – Braga 2-1 (0-0)
Benfica: Roberto – Coentrao, Jardel, Luisao, Maxi Pereira – Javi Garcia – Peixoto (Gaitan, 66.), Aimar, Carlos Martins (Jara, 65.) – Cardozo, Saviola (Airton, 86.) Vezetőedző: Jorge Jesus
Braga: Artur – Sílvio, Paulao, Alberto Rodriguez, Miguel Garcia – Salino, Hugo Viana (Mossoro, 63.), Vandinho, Alan – Lima (Kaka, 84.), Meyong (Custodio, 55.) Vezetőedző: Domingos Paciencia
Gólszerző: Jardel (50.), Cardozo (59.) illetve Vandinho (53.)
Sárga lap: Aimar (52.) illetve Rodriguez (6.), Vandinho (39.), Garcia (43.)

A másik mérkőzésen alighanem eldőlt a párharc, a végső győzelemre esélyes Porto Falcao négy góljának is köszönhetően 5-1-re verte a Villarrealt.

Juan Carlos Garrido, a spanyolok vezetőedzője érthetően csalódott volt az eredmény miatt: “Nagy verést kaptunk, nehéz megemészteni. Meg kell vizgsálnunk, mit csináltunk rosszul, mi vezetett idáig. A fordulópont az volt, amikor 1-0-s vezetésünknél nem használtuk ki a helyzetünket, és 2-0- helyett 1-1-re mósodult az állás. Onnantól a Porto minden hibánkat kihasználta.”

Andre Villas-Boas, a portugálok edzője szerint a csapategységnek köszönhető, hogy 0-1-ről így fordított az együttese a szünet után. Falcao négy gólt szerzett, ezzel már 15 találatnál jár a sorozatban.

A találkozó összefoglalója:

“Nagy lépést tettünk a továbbjutás felé. Három meccsen tizenöt gólt szereztünk (a Szpartak Moszkvának vágott kétszer ötöt a csapat – a szerk.). Falcao zseniális játékos, de a csapat többi tagja is kitett magáért. Ezzel együtt a földön kell maradnunk, még van egy visszavágó a jövő héten” – értékelt a 33 éves Andre Villas-Boas, akit a klub elnöke megerősített pozíciójában, legalábbis azt nyilatkozta az elődöntő kapcsán: a következő szezonban is ő irányítja majd a szupercsapatot.

Európa Liga – elődöntő – első mérkőzés:
Porto, Estádio do Dragao, 52 000 néző, Vezette: Björn Kuipers (holland)
Porto – Villarreal 5-1 (0-1)
Porto: Helton – Alvaro Pereira, Otamendi, Rolando, Sapunaru – Joao Moutinho, Fernando, Guarín (Souza, 79.) – Rodriguez (Varela, 72.), Falcao, Hulk (J. Rodriguez, 84.) Vezetőedző: André Villas-Boas
Villarreal: Diego López – Catalá, Marchena, Musacchio, Mario Gaspar – Cazorla, Soriano, Valero (Wakaso, 66.), Cani (Matilla, 71.) – Rossi, Nilmar (Ruben, 72.) Vezetőedző: Juan Carlos Garrido
Gólszerző: Falcao (49. – 11-esből, 67., 75., 90.), Guarín (61.) illetve Cani (45.)
Sárga lap: Fernando (6.), Hulk (26.), Helton (83.) illetve Valero (41.), Lopez (49.), Catala (74.)

A mérkőzések beszámolóját itt olvashatják el.

A visszavágókat jövő héten rendezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik