Foci

Mesternégyessel nyert a Porto

A Porto együttese a Villarrealt, a Benfica a Bragát győzte le az Európa Liga elődöntőjében. Radamel Falcao egymaga négy gólt lőtt.

Portóban a hazai gárda lefocizta ellenfelét az első felvonásban, a spanyolok olykor csak keresték a labdát, ennek ellenére Nilmar beadása után Cani fejjel szerzett vezetést a Sárga Tengeralattjárónak a játékrész utolsó perceiben, így némi meglepetésre 0-1-ről folytathatták a felek.

Fordulás után aztán Lopez szabálytalankodott sárga lapot és büntetőt érően, Falcao pedig nem hibázott a tizenegyespontról, nagyon gyorsan egalizálni tudott Villas-Boas legénysége, majd kisvártatva az előny is a portugáloknál volt, Guarín passzírozta a gólvonal mögé a labdát.

A két gyorsan bekapott gól összeroppantotta Juan Carlos Garrido együttesét, így Falcao mezőnyből is eredményes tudott lenni, majd a szakember hiába próbált cserékkel frissíteni övéin, a kolumbiai megszerezte saját maga harmadik, csapata negyedik találatát, így már három volt közte.

A meccs góljai:

Falcao a hajrában csütörtöki negyedik gólját is meglőhette (pontosabban fejelhette) volna, azonban mellé bólintott a 85. percben, míg a túloldalon Cazorla próbált meg faragni a Villarreal hátrányából – eredménytelenül. Ami késett nem múlt, a kolumbiai a legvégén újfent beköszönt, a csereként beálló Rodriguez beadását váltotta gólra, ezzel gyakorlatilag egymaga döntötte el az odavágó, és talán a továbbjutás sorsát.

Európa Liga – elődöntő – első mérkőzés
Porto, Estádio do Dragao, 52 000 néző, Vezette: Björn Kuipers (holland)
Porto – Villarreal 5-1 (0-1)
Porto: Helton – Alvaro Pereira, Otamendi, Rolando, Sapunaru – Joao Moutinho, Fernando, Guarín (Souza, 79.) – Rodriguez (Varela, 72.), Falcao, Hulk (J. Rodriguez, 84.) Vezetőedző: André Villas-Boas
Villarreal: Diego López – Catalá, Marchena, Musacchio, Mario Gaspar – Cazorla, Soriano, Valero (Wakaso, 66.), Cani (Matilla, 71.) – Rossi, Nilmar (Ruben, 72.) Vezetőedző: Juan Carlos Garrido
Gólszerző: Falcao (49. – 11-esből, 67., 75., 90.), Guarín (61.) illetve Cani (45.)
Sárga lap: Fernando (6.), Hulk (26.), Helton (83.) illetve Valero (41.), Lopez (49.), Catala (74.)
Piros lap:-

Ahogyan az várható volt, a hazai pályán játszó Benfica kezdte jobban a mérkőzést, már az első percben szöglethez jutottak a lisszaboniak, majd kisvártatva Luisao fejese miatt kaphattak a szívükhöz a bragai drukkerek, de maradt az egál.

A folytatásban Cardozo és Saviola tűnt nagyon aktívnak, a vendég játékosok így egyre többször léptek oda keményebben a kelleténél, Thomsonnak kellett sárga lapokkal normál kerékvágásba terelnie a meccset. A felvonás hajrájában aztán kimaradt az első 45 perc legnagyobb helyzete is, Óscar Cardozo lépett ki egy tanári indítással, lövése azonban a hosszú oldali kapufa tövéről a mezőnybe vágódott vissza, 0-0-val fordultak a felek.

A második félidőben nem kellett sokat várni az első gólra, Pereira kevergetett a jobb szélen, középre adásából Cardozo a kapufára fejelt, Jardel azonban a hálóba pofozta a kipattanót. Nem tartott sokáig a hazaiak öröme, a túloldalon Viana szabadrúgása után Vandinho csúsztatott Roberto kapujába, így mindössze három perc alatt egyenlített a Braga.

Ami korábban nem ment fejjel, az ment szabadrúgásból, Óscar Cardozo tanári lövéssel tekerte be a labdát a rövid felsőbe a tizenhatos előteréből.

A folytatásban igazán nagy helyzet már nem alakult ki, így a Dzsudzsák Balázs fémjelezte PSV Eindhovent a negyeddöntőben búcsúztató Benfica minimális előnyről várhatja a jövő heti visszavágót, a Braga azonban még sokra viheti az idegenben lőtt góljával.

Európa Liga – elődöntő – első mérkőzés
Lisszabon, Estádio da Luz, 65 647 néző, Vezette: Craig Thomson (skót)
Benfica – Braga 2-1 (0-0)
Benfica: Roberto – Coentrao, Jardel, Luisao, Maxi Pereira – Javi Garcia – Peixoto (Gaitan, 66.), Aimar, Carlos Martins (Jara, 65.) – Cardozo, Saviola (Airotn, 86.) Vezetőedző: Jorge Jesus
Braga: Artur – Sílvio, Paulao, Alberto Rodriguez, Miguel Garcia – Salino, Hugo Viana (Mossoro, 63.), Vandinho, Alan – Lima (Kaka, 84.), Meyong (Custodio, 55.) Vezetőedző: Domingos Paciencia
Gólszerző: Jardel (50.), Cardozo (59.) illetve Vandinho (53.)
Sárga lap: Aimar (52.) illetve Rodriguez (6.), Vandinho (39.), Garcia (43.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik