Foci

A Manchester City legyőzte a Unitedet

Yaya Touré góljával nyert a Manchester City a Wembleyben városi riválisa ellen és bejutott az FA Kupa döntőjébe.

Városi derbi döntött az FA-kupa egyik döntős szereplőjéről – Londonban. A friss BL-elődöntős Manchester United gyakorlatilag végigtámadta az első félidőt. Először Dimitar Berbatov hagyott ki ziccert, lövését Hart óriási bravúrral, lábbal védte ki.

A 26. percben Vidics húzódott előre egy szöglethez, és ha már ott volt, kapura is fejelt. A fejes után még Wayne Rooney is felugrott a lelátón (még a cserék közé se nevezték a válogatott csatárt). Igen, a támadó nem kezdett, csakúgy, mint Javier Hernandez sem (ő a meccs utolsó részére állt be).

A másik oldalon a szokásos City-játékot láthattuk, a nagycsapatok ellen nem kápráztatja el a híveit Roberto Mancini együttese. Csak Balotelli és Vincent Kompany egy-egy lövését jegyezhettük fel az első 45 percben.

Alaposan bekezdett a City a második félidőben, és Carrick hibáját ki is használták. A United játékosa eladta a labdát, Yaya Touré csapott le rá, és a kapuba lőtte azt (1-0). Nem sokkal később Balotelli duplázhatta volna meg az előnyt, de nem tette.

Yaya Touré gólja az 52. percben:

Átvette az irányítást a Manchester City, és súlyosbodtak Ferguson gondjai, amikor Paul Scholes Zabaletával elkövetett brutális szabálytalansága után kiállították a vöröshajú középpályást.

A mérkőzés hátralévő részében már nem tudott újítani a United, ezúttal nem volt bennük az az erő és elszántság, amely átlendítette őket a holtpontokon az utóbbi időben. Pedig 5 percet hosszabbított a spori…

A City győzelme azt jelenti, hogy a Manchester United ebben az évben biztosan nem ismétli meg 1999-es triplázását. Marad a BL és a Premier League. A City újkori virágzásának első trófeáját szerezheti.

Eredmény, FA-kupa elődöntő:
London, Wembley Stadion, 86 549 néző, vezette: Mike Dean
Manchester City – Manchester United 1-0 (0-0)
Manchester City: Joe Hart – Zabaleta, Kolarov, Kompany, Lescott – Barry, De Jong, Yaya Toure, A. Johnson (Wright-Phillips, 79.) – David Silva (Vieria, 88.), Balotelli. Menedzser: Roberto Mancini
Manchester United: Van der Sar – O’Shea, Evra, Ferdinand, Vidic – Carrick, Scholes, Park, Valencia (Hernandez, 65.) – Nani, Berbatov (Anderson, 74.). Menedzser: Sir Alex Ferguson
Gólszerző: Yaya Touré (52.)
Sárga lap: Zabaleta (64.), Balotelli (68.), De Jong (74.), Kompany (84.)
Piros lap: Scholes (72.)

A másik elődöntőben a Bolton Wanderers a Stoke Cityvel találkozik vasárnap, 14 órától.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik