Foci

Nyár végén kezdődhet az új debreceni stadion építése

A debreceni önkormányzat tervei szerint egy hónapon belül kiírhatják a közbeszerzési pályázatot. Maximum 20 ezer nézőt fogadhat az új aréna.

Az önkormányzat és a magyar állam minden lényeges kérdésben megállapodott egy közös projektcég megalapításáról, amit kettős ügyvezetéssel fognak vezetni – mondta el Kósa Lajos polgármester az MTI-nek. Debrecen közgyűlése az április 28-i ülésén szavaz a cég alapításáról, majd a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jóváhagyása után, májusban kezdődhet a tényleges munka – vázolta a teendőket a politikus.

A polgármester elmondta, hogy a jogi procedúra miatt sem éri időveszteség a projektet, hiszen jelenleg is folyik a pályázat előkészítése, így május közepén várhatóan kiírhatják a közbeszerzést az építkezésre.

Mivel a komplex szakmai anyag még előkészítés alatt van, így pontos paramétereket sem lehet tudni a stadionról, annyi azonban biztos, hogy maximum 20 ezer néző befogadására lesz alkalmas, nem haladja majd meg a jelenlegi stadion építészeti magasságát és igyekezni fognak annak stílusjegyeiből is minél többet megőrizni – tette hozzá.

Kósa Lajos elmondta: az augusztus 20-i virágkarneváli menet az idén utoljára még a régi Nagyerdei Stadionba fog megérkezni, az ünnepségek után pedig – amennyiben minden a tervek szerint megy – a tereprendezéssel elindulhat az építkezés, amelynek összköltsége nettó 10 milliárd forint lesz.

A kormány tavaly novemberben jelentette be, hogy két év alatt összesen tízmilliárd forintot biztosít a rekonstrukcióra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik