Foci

Rendőri túlkapások voltak a Fradi-Újpest rangadón?

A Jobbik szerint az április elsejei Ferencváros-Újpest NB I-es labdarúgó mérkőzésen több rendőri túlkapás is történt.

Apáti István, jobbikos országgyűlési képviselő, aki maga is jelen volt a hivatkozott mérkőzésen, elmondta: két konkrét túlkapásnak is szemtanúja volt. Először rögtön a mérkőzést követően, amikor a rendőrök “minden ok nélkül rátámadtak a kifelé vonuló hazai szurkolókra”, másodszor pedig egy közeli vendéglátóhely előtt, ahol a rendőrök szintén ok nélkül megütöttek több szurkolót, egyet pedig kiemeltek a tömegből és “hatan ugrottak rá”.

Apáti István hozzátette: több rendőr azonosító számát is megjegyezte és kész tanúskodni, ha szükséges. Az ellenzéki politikus kiemelte: a meccs biztosításában “óriási parancsnoki hibákat követtek el” és szerinte néhány rendőrnek az volt a hozzáállása, hogy “ha nincs balhé, akkor majd mi csinálunk”. Pedig hosszú idő után ez lehetett volna az első szurkolói incidens nélküli mérkőzés – véli Apáti István.

Frakciótársa, Zagyva György Gyula hozzátette: ha a Magyar Labdarúgó Szövetség valóban néhány éven belül több mint tízezer fős átlagnézőszámot akar elérni, akkor az ilyen eseteket is ki kellene vizsgálnia, mert ez sok családot visszatart a meccsre járástól.

A találkozót a zöld-fehérek nyerték 1-0-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik