Az európai sportági szövetség (UEFA) honlapja szerint a világbajnokságon is közreműködő magyar bíró munkáját Erős Gábor, Ring György, Fábián Mihály és Bognár Tamás segíti majd. Az már korábban eldőlt, hogy Kassait foglalkoztatni szeretné az UEFA a csütörtöki játéknapon, a mérkőzést azonban csak most jelölték ki a számára. Sikeres szereplés esetén a Bajnokok Ligájában is akadhat még dolga honfitársunknak.
A találkozó 21 órakor kezdődik a moszkvai Luzsnyiki Stadionban. Az első mérkőzésen a Porto 5-1-re győzött.