Foci

Van Gaalt kirúgták

A Bayern München vezetőségénél betelt a pohár a szombati, Nürnberg elleni 1-1-es döntetlent követően és menesztették a hollandot.

A Süddeutsche Zeitung, a Kicker és a Bild am Sonntag is lehozta a hírt, mely szerint a nyáron amúgy is távozó Louis van Gaal többé már nem a Bayern München vezetőedzője – a hivatalos honlap szerint a döntést szombaton este közölték a trénerrel. A szezonban botladozó Bajorok szombaton nem tudtak nyerni a Nürnberg vendégeként, így veszélybe került a jövő évi Bajnokok Ligája-szereplésük.

Van Gaal a 2009-10-es szezon előtt vette át a csapat irányítását, a Bundesliga mellett a Német Kupát is elhódította az együttessel, a Bajnokok Ligájában pedig a döntőig meneteltek a németek, ahol az Inter bizonyult jobbnak. A sikereknek hála a mostani idény elején hosszabbítottak a sokat megélt hollanddal, azonban nagyot fordult a felekkel a világ, mely odáig vezetett, hogy a szakember már korábban közölte, a nyáron távozik, de már ezt sem érte meg.

A klub hivatalos honlapja szerint van Gaal helyét az eddigi másodedző, Andries Jonker veszi át. A Bayern jelenleg a negyedik a bajnokságban, a biztos BL-szereplést érő második pozíciótól hat egységgel van lemaradva a csapat öt kanyarral a Bundesliga vége előtt.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az Inter babrált ki a müncheniekkel, a Német Kupa elődöntőjéből pedig a Schalke ejtette ki a Bőrgatyásokat.

AJÁNLOTT LINK:

A Bayern München és Louis van Gaal útjai elválnak – angol (fcbayern.t-com.de)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik