Foci

Gerrard szezonjának vége

A Liverpool menedzsere pénteken bejelentette, a csapat középpályása újra megsérült, nem játszhat már ebben az idényben.

Nem a Liverpool idénye a 2010-11-es. A gyenge bajnoki szereplés, a Braga ellen elvesztett Európa Liga-nyolcaddöntő párharc után legnagyobb ikonját is elvesztette a Premier League hajrájára Kenny Dalglish menedzser és az Anfield Road közönsége.

A héten Daniel Agger sérülésével már szembesülnie kellett a csapatnak, most jött az újabb baj. A márciusban műtéten átesett Gerrard a West Bromwich elleni meccset is kihagyta, amelyen 2-1-re kikapott egykori edzőjének, Roy Hodgsonnak együttesétől a csapat.

“Steven edzés közben meg akart fordulni a labdával, de ez nem sikerült neki, és éles fájdalmat érzett. Nem tudjuk még pontosan, mi történt, a hétvégén minden orvosi vizsgálatot elvégeztetünk majd. Nagyon el van keseredve, mert úgy terveztük, a hétvégén újra a pályán lesz” – mondta Kenny Dalglish a pénteki sajtótájékoztatón.

A Liverpool hétfőn a Manchester City ellen lép pályára az Anfield Roadon. Odahaza a szezon hátralévő részében fogadják még a Birminghamet, a Newcastle Unitedet, a Tottenhamet, idegenbe mennek az Arsenalhoz, a Fulhamhez és az Aston Villához.

AJÁNLOTT LINK:

Gerrard szezonjának lőttek (givemefootball.com)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik