Foci

Dzsudzsákra nagy feladat hárulhat Lisszabonban

Ma rendezik az Európa Liga negyeddöntőinek első felvonását, a PSV együttese a Benfica félelmetes otthonába látogat.

Intő jel lehet Dzsudzsák Balázsék csapata számára, hogy a Benfica az előző két körben (a Stuttgart és a Paris Saint-Germain ellen) győzni tudott otthon, de az őszi Bajnokok Ligája csoportküzdelmek során is hazai pályán verte a Lyon együttesét. A lisszaboniak akkor csak csoportjuk harmadik helyén végeztek, így kerültek át a kisebbik európai kupába.

A portugál bajnokság már eldőlt, a Benfica már csak az EL-győzelemről álmodozhat, de ehhez a korábban a Lille és a Rangers gárdáját búcsúztató PSV-nek is lesz egy-két szava. “Győzni szeretnénk. Nagyon tiszteljük a Benficát, de tudjuk, ők is tisztelnek minket. Övék a legerősebb csapat azok közül, akikkel eddig szembe kerültünk. Otthon sokat támadnak, de néha megfeledkeznek a védekezésről, ezért szednek be sűrűbben gólokat. Rendelkeznek meccset eldönteni képes játékosokkal, de ahogy mindenkinek, nekik is megvannak a gyenge pontjaik” – nyilatkozta Fred Rutten, a PSV mestere.

Szavait figyelve könnyen elképzelhetővé válik, hogy a holland gárda legfőképpen az ellentámadásokkal operál majd, ebben pedig kiemelt szerep juthat Dzsudzsák Balázsnak is. A magyar játékos mindenesetre nem lehet túl jó kedvű, miután a holland válogatott elleni kettős vereség után hétvégén csapatával a Twente otthonában kapituláltak, ezzel elvesztették vezető helyüket a bajnokságban.

“A legfontosabb a győzelem, ebben az esetben nem érdekel ha gólt kapunk. Persze az 1-0 jobb lenne, mint a 2-1, de a cél az, hogy előnybe kerüljünk” – vélekedett a Benficát trenírozó Jorge Jesus. A minden igényt kielégítő lisszaboni stadionban telt ház várható, akár 65 ezer néző is szurkolhat az este 21:05-kor kezdődő mérkőzésen, amit a STORY4 közvetít.

A játéknap többi párosítása is komoly izgalmakat ígér, a Villarrealhoz például a holland listavezető Twente látogat. A spanyoloknál már kimondott cél a sorozat megnyerése, így nem hibázhatnak az El Madrigalban, ahol eddig az összes idei Európa Liga találkozójukat megnyerték. Nem véletlen, hogy a hollandoknál is elismerik: a párharc esélyese a Villarreal.

Az egekbe szökött a magabiztosság a Portónál, miután a hétvégén megnyerték hazájuk bajnokságát. A José Mourinho-tanítvány André Villas-Boas együttese elképesztő lendülettel söpört át a portugál mezőnyön, 25 mérkőzésből 23 győzelem, 2 döntetlen és mindössze 9 kapott gól szerepel a statisztikákban. A Sevilla és a CSZKA Moszkva búcsúztatása után most másodszorra is orosz ellenfelet kaptak, a Szpartak Moszkva látogat hozzájuk. Figyelmeztető lehet, hogy a Szpartak az előző körben egészen simán verte ki az Ajax együttesét, még Amszterdamban is győzni tudtak.

Egymás ellen döntik el az elődöntőbe jutás kérdését az előző körben az angol gigászokat felülmúló együttesek: a Manchester Cityt búcsúztató Dinamo Kijev otthon kezdi meg a negyeddöntős párharcot, Sevcsenkóék ellenfele a Liverpoolt verő portugál Braga lesz.

Európa Liga negyeddöntők, a mai program:

Benfica – PSV Eindhoven (TV: STORY4)
Villarreal – Twente
Porto – Szpartak Moszkva
Dinamo Kijey – Twente

Mindegyik mérkőzés 21:05-kor kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik