Foci

Orbán elégedett Geráékkal, pedig hiába várt csodát

24.hu
24.hu

2011. 03. 30. 06:12

A kormányfő szerint "most megmutattuk, hogy vagyunk valakik".

A helyszínen szurkolta végig Orbán Viktor a Hollandia-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt. A kormányfő a meccs előtt a Magyar Televíziónak azt mondta, egészen péntek estig esze ágában sem volt elmenni Amszterdamba.

A vereség után azonban úgy gondolta, “hogy ez a mi csapatunk akkor is, ha rommá verik. Ilyenkor ki kell állni a csapat mellett, itt kell lenni, lelkierőt kell adni. Ez a mi válogatottunk, akkor is ha kikap, nemcsak amikor győz. A kiállás okán vagyok itt.”

Orbán Viktor hozzátette: az amszterdami meccs nem az előző folytatása, minden mérkőzés egy új esély, és a futballban bármi megtörténhet. “Csodák vannak, nem?” – kérdezte zárásként a miniszterelnök. A meccs azt igazolta, hogy csodák nincsenek, a magyar labdarúgó-válogatott 5-3-ra kikapott a hollandoktól, a kormányfő azonban elégedett volt a csapattal, amely megmutatta, hogy csak kisiklás volt pénteken a hazai négygólos kudarc.

“Ez egy komoly férfiakból álló komoly csapat, de a hollandok ellen otthon pechünk volt, viszont most megmutattuk, hogy vagyunk valakik” – mondta a magyar kormányfő, majd a találkozón két gólt szerző Gera Zoltán csapatkapitányhoz fordult, s gratulált neki a teljesítményéhez.

AJÁNLOTT LINK:

Hollandia – Magyarország 5-3

(Hír24)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.