Foci

Deschamps, van Gaal, Spalletti – jelöltek a Juve kispadjára

Egy bennfentes szerint Luigi Del Neri akár már a hétvégi bajnoki után távozhat.

A Juventus vezetői erre a szezonra azt tűzték ki célul, hogy a gárda végezzen a második-negyedik helyen, így ott lehet a Bajnokok Ligája következő kiírásában – méltóképpen köszöntve a klub vadonatúj, jövőre debütáló arénáját. Most jöjjenek a tények: a Zebrák kilenc kanyarral a Serie A 2010-11-es idényének vége előtt csak a hetedikek, 11 pont hátrányban „üldözik” a BL-selejtezőt érő helyen tanyázó Udinesét.

A hétvégén következik a Brescia elleni bajnoki, egy klubhoz közeli forrás pedig azt nyilatkozta a goal.com-nak, hogy az eredmény nagyban befolyásolja majd Luigi Del Neri vezetőedző jövőjét. Az a hír már korábban szárnyra kapott, hogy a szezon végén távozik a Sampdoriától érkező szakember, azonban a folyamatos eredménytelenség (legutóbb a Cesenával ikszelt a gárda) már a vezetőségen belül is türelmetlenséget szült.

Amennyiben már most bekövetkezne a szakítás, az utód akkor is csak a nyáron foglalná el a helyét a kispadon.

A bennfentes tudni véli, hogy a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató Zenit vezetőedzője, Luciano Spalletti lehet a végső befutó, de a közönségkedvenc Didier Deschamps is visszavágyódik, illetve a Bayern Münchentől a nyáron távozó Louis van Gaal neve is felmerült. Rajtuk kívül még Antonio Conte, Claudio Gentile és Walter Mazzarri került szóba az Öreg Hölggyel, míg korábban Fabio Capello nevét is bedobták a köztudatba – ezt azonban az érintettek kizártnak tartják, lévén a sokat megélt tréner a 2012-es Európa-bajnokságon minden bizonnyal érintett lesz az angol nemzeti együttessel.

Az informátor azzal zárta mondandóját, hogy jelen állás szerint még az sem biztos, hogy megmentené Del Neri munkáját, ha egy hatalmas hajrával odaérne a negyedik helyre a Juventus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik