Foci

Sevillában botlott a Barca

A katalánok vezettek, de végül csak egy pontot sikerült szerezniük.

A Barca a hétközi BL-továbbjutás után a szokásosnál is magabiztosabban utazhatott az andalúziai városba, a forduló előtt hetedik helyen álló Sevilla csapatához a spanyol bajnokság 28. fordulójában. A katalánok célja a hét pontos előny visszaállítása volt, miután a Real Madrid tegnap győzni tudott, így csökkentette a két csapat közötti különbséget a bajnoki címért zajló versengésben.

Guardiola nem pihentette legnagyobb sztárjait, Xavi, Iniesta, Messi és Villa is a kezdőcsapatban kapott helyet. A címvédőnek fél óra kellett, hogy megszerezze a vezetést egy gyönyörűen kidolgozott támadás végén: Iniesta indította a védők mögé bemozgó Dani Alvest, aki a kiinduló kapus előtt Bojan Krkic elé tálalt, róla pedig már a kapuba került a labda.

A Sevilla veszélyesebben játszott a második félidőben, ami a játékrész elején gólban is megmutatkozott. Negredo kapott jó indítást, de a védőktől zavarva kifelé sodródott, ezért kapura lövés helyett inkább középre ívelt, Jesus Navas pedig befejelte az egyenlítő találatot.

A továbbiakban mindkét csapatnak sok helyzete akadt, de gól már nem született, így a Real Madrid öt pontra csökkentette hátrányát a listavezetővel szemben.

A mérkőzés góljai:

A Villarreal hazai pályán döntetlent játszott a Gijón ellen, és továbbra is a negyedik a tabellán. A vendég csapat a meccs végén kilenc emberre fogyatkozott.

Vadócz Krisztán csapata ismét begyűjtötte a három pontot, a gárda ezúttal hazai pályán 3-1-re győzött a Racing Santander ellen. A magyar játékos a 77. percben, csereként lépett pályára. A pamplonai alakulat egy hete 1-0-ra verte idegenben a Málagát és jelenleg a 12. a húszcsapatos pontvadászatban.

Eredmények:

Sevilla – Barcelona 1-1 (0-1)
gólszerzők: Jesus Navas (49.) illetve Krkic (30.)

Villarreal-Sporting Gijón 1-1 (1-0)
gólszerzők: Rossi (29.), illetve Castro (90., 11-esből)

Osasuna-Racing Santander 3-1 (2-0)
gólszerzők: Sola (20.), Nekounam (24., 11-esből), Soriano (50.), illetve Rosenberg (53.)

Espanyol-Deportivo La Coruna 2-0 (0-0)
gólszerzők: Alonso (62.), Verdu (81.)

Levante-Real Mallorca 1-1 (1-0)
gólszerzők: Juanlu (37.), illetve Ramis (61.)

Real Sociedad-Málaga 0-2 (0-1)
gólszerzők: Duda (25.), Rondon (58.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik